Primőr
Dühös ez a tavasz. Az ablakom előtt az öreg, kopasz gesztenyefa egyfolytában nyög és morog. Muszáj odanézni és észrevenni, hogy az ág hegyén már fénylik a rügy, mindjárt szétveti az élet.
Miközben a természet újrarajzolja a flórát és faunát, mi, nők hihetetlen alkalmazkodóképességünkkel és konokságunkkal nekilátunk, hogy újraalkossuk a világunkat. Kábult, rövid kabátkák másznak elő sötét rejtekükből. Április a tavaszi cipők, a retek és az újhagyma hónapja.
Ez a lapszám, amit a kezében tart az olvasó, szintén primőr.
Egészen zsenge. Együtt gondoztuk, szépítettük, érintkezés nélkül. Érintettként.
Próbáltunk otthon dolgozni, otthon tanítani, bezárkózni, a szüleinkre figyelni, távolságot tartani, nem elválni, nem meghízni, egy láthatatlan ellenség ellen hadakozni (egy kolléganőm bevallotta, hogy a fertőtlenítőflakont használat után egy másik fertőtlenítőflakonnal fertőtleníti).
Miközben ott vannak azok a százezrek, egészségügyi dolgozók, eladók, pedagógusok, közalkalmazottak, mentősök, futárok és még sokan mások, akik nem törődhetnek saját aggodalmaikkal, a családjuk biztonságával.
Ezt a friss, megújult, tavaszi Nők Lapját elsősorban nekik ajánlom.
A fáradt ápolónőnek (Ibolyának hívják), aki oltás közben rámosolygott az anyukámra, és azt mondta neki, milyen szép. A futárlánynak (Mariann), aki nem hajlandó átvenni a borravalót, mert komolyan veszi, hogy érintés nélkül szállít. Dórának, aki alig várta, hogy a megújult Nők Lapja oldalait tervezhesse, és most a kórházban várja a megjelenését.
A járványon át gázolunk egy új tavasz felé. Mégis érezzük mindannyian, hogy… keresem a szót, ami kifejezhetné, mit is érzünk pontosan.
Új mondakör kezdődik. A külső, távolságot tartó világban még nincs nyoma. Csak színe van, és illata. Kis, üde illat ez, olyan, mintha szellőztetnénk.
A gesztenyefa ágán a fekete rigó eszelősen, teli tüdőből fújja. Mintha azt dalolná: azért is, azért is.
Vass Virág, főszerkesztő
