Van egy kérdésem.

Bert Hellinger könyveit olvasom, sőt tanulom, de van egy kérdésem, melyet szívesen föltennék neki.

Nem szónoki kérdés. Érdekelne a válasza.

Leegyszerűsítve azt mondhatnám, hogy az ő szemléletében a lelkünk nem egy külön sziget, hanem része valami Nagy Egésznek. Ahogy egyetlen csepp sem érthető önmagában, mert része a tengernek, úgy lelkünk „külön történetét” is csak az összefüggések hálózatából lehet megérteni.

Így jut el a bölcs tudós a szüléinkig, a családunkig, az őseinkig. Vagyis kiterjeszti a Hálózatot a legszélesebb kapcsolatokig, sőt, életünk mély múltjába is.

Ilyen értelemben a „holtak” is velünk vannak, s néha nem is sejtjük, hogy valaki miatt, vagy valaki helyett élünk. Néha olyan bajokat élünk át, mely nem is a „sajátunké”, hanem az egész családé.

Föltehető, hogy így működik egy sejt is a testünkben.

„Őt” sem lehet megérteni, csakis önmagában. Bár látszólag szuverén élete van, saját működéssel, saját sejtmaggal, középponttal – de sorsa az egésszel összefügg. Egy sejt élete a kollektív sors része is. Minden működés: összműködés is.