Ő volna hát a legutóbbi Megasztár hőse? Egyszerű fekete cipőben, fekete nadrágban, horgolt szegélyű, bő, fehér tunikában érkezik. Mosolya félszeg, tekintete szomorú, ám amint beszélni kezd, egyszeriben kinyílik. Szikrát vet a szeme, szélesen gesztikulál, sőt olykor felpattan a székből. Hevesen mesél.

Megkap egyszerűsége, szenvedélyessége, időnkénti elbizonytalanodása és eredendő sebezhetősége. Ő volna hát a botránykő, aki annyi indulatot kavart? Aki megosztotta a zsűrit, a közönséget, akiről ma is vitatkoznak? Voltak, akik nevettek rajta, és voltak, akik példának tekintették, mert megjelenésével visszahozta sokak már eltemetett reményeit. Hogy talán még nem késő. Vagy az egész önámítás volt? A játék nagy nyertese, az az élet nagy vesztese? Szabadságot vett ki, Győrből a reggeli vonattal érkezett lemeze bemutatójára. Ő Szíj Melinda.

– Mondja, miért éppen ezt a ruhát vette ma fel?

– Miért is? Nem tudom… Ez akadt a kezembe. Szokás szerint késésben voltam már reggel, és csak kikaptam valamit a szekrényből. Gyorsan magamra húztam, aztán futottam az állomásra.

– Ez valami régi darab?

– Talán anyukámé lehetett. Szerintem tőle kaptam. Nagyobb is egy számmal! Nem nagyon szoktam vásárolgatni. Se időm, se pénzem, meg az az igazság, hogy nem is nagyon érdekel. Minek? Azért, hogy kirittyentsem magam? Ha kell valami, beugróm egy turkálóba, megveszem az első cuccot, ami rám jön, és kész.

– És miért szokott késni?

– Mert elvacakolom az időt. Fölösleges dolgokon problémázom. Folyton késésben vagyok.

– Miről tudunk az életben lekésni?