Hasonlítanak, és ez nem csak akkor látszik, ha a nemzet színészének fiatalkori fotóit nézegetjük. Hogy a személyiségükben sok az egyezés, az már a fiatal színésznő egyetemi évei alatt kiderült. Bensőséges játékukról, elvitathatatlan tehetségükről nem is beszélve. Végül mindketten a Radnóti Színház társulatának tagjai lettek, és ma egy színpadon állnak. Lovas Rozival pályatársáról, Csomós Mariról beszélgetek.

– Szervusz, Rozi, hogy vagytok a kisfiaddal?

– Köszönöm, jól! Most éppen Nagymaroson, a férjem szüleinél várjuk a járvány végét. Misa az előbb aludt el. Tíz hónapos, már ácsorog, lépeget, szerintem nemsokára elindul.

– Olyan az anyaság, ahogy elképzelted?

– Még olyanabb! Ilyen boldogságot álmodni sem lehet.

– Tavaly májusban született Misa, pont előtte kezdődött a karanténidőszak. Mari látta már a fiadat? Tudom, hogy jóban vagytok.

– Még nem, mert Csomira most nagyon vigyázunk, nehogy elkapja a vírust. De tudom, alig várja, hogy bemutassam neki. Addig fotókat küldök róla, ő meg gyönyörködik bennük. Emlékszem, mennyire örült, amikor elárultam neki, hogy várandós vagyok! Teljesen meghatódott. Csomival az első perctől kezdve volt közöttünk valami mély rokonszenv. Négy éve kerültem a Tháliából a Radnóti Színházba, Kováts Adél hívott, amikor átvette Bálint Andrástól a stafétabotot. Egy pillanatig nem gondolkodtam, elfogadjam-e a meghívást. Ebben benne volt, hogy olyan színészlegendákkal dolgozhatok majd együtt, mint például Csomós Mari. Kíváncsi voltam, ő hogyan épít fel egy szerepet, hogyan létezik a színpadon. Egyáltalán, vonzott, hogy a közelében lehetek.

– Azelőtt sosem találkoztatok?