Ugye emlékszünk a Bennett lányokra? Jane Austen hősnői ücsörögtek a szalonban, és ahogy a fonalakat rendezgették el a hímzőrámáikon, úgy rendeződött el a sorsuk. Vagy az annyira népszerű Váratlan utazás című filmsorozatban a Prince Edward-sziget nőnemű lakói, akik rendszeresen összegyűltek közös takaróvarrásra vagy a hímzőkörben, és meghányták-vetették az élet fontos dolgait. Meg- és kibeszélték, hogy Janet King bizony túlságosan szereti a cseresznyés pitét, pedig nem ártana, ha vigyázna a vonalaira, Marillah Cadbertnek pedig soha életében egyetlen udvarlója sem akadt. Miközben serénykedtek és pletykáltak (mert mondjuk ki, erről volt szó), ott ültek köztük a gyereklánykák, akik ezeken a délutánokon nemcsak azt sajátították el, hogyan irányítsák a tűt, de azt is, hogyan irányítsák a sorsukat.

A női közösségeknek nagyon fontos funkciója volt ez az együttmunkálkodás, hiszen így nem kellett időt lopniuk a „lelkizésre”. Megtalálták rá a megfelelő alkalmat. A fonóban vagy kukoricafosztásban mindenki dolgozott, és mindenkinek volt ideje, lehetősége, hogy elmondja, amit önmagáról közölni akart. Ráadásul mivel nők között volt, olyan részletességgel tárgyalhatták meg az élet lelki dolgait, amilyenre férfi ak közelében sem lehetőség, sem esély nincs, nem beszélve az érdeklődés teljes hiányáról…

– Kiszorultak az életünkből a ráérős dolgok. Az olyanok, amikor van idő hosszasan elücsörögni valami mellett, órákig munkálkodni egy kézimunkán, közben együtt lenni másokkal – mondja Horváth Annamária, aki többféle művészetterápiával is foglalkozik, saját kis „Brummogdájában” Pécsett például gyógyító mackók varrására nyílik lehetőség. – A közösségben végzett munkálkodásnak ráadásul megvolt az a fontos szerepe is, hogy a lányok megmérettek, ki, milyen ügyes, milyen precízen, szépen tud dolgozni. Emlékszem, az én nagymamám is „híres lánynak” számított a falujában, mindenki tudta róla, hogy gyönyörűen rajzol és hímez. Ez sikerélményt adott, ami forrása az önbizalomnak. Ezekben a női körökben technikákat, apró titkokat lehetett ellesni egymástól, és nem csak a hímzésben, kötésben.

SZÜRKESÉG KONTRA SZÍNEK

Sorra tűnnek el a rövidáruboltok, ám az úgynevezett hobbira szakosodott üzletek nagyon népszerűek. Ez is azt mutatja, hogy a kétkezi alkotás igénye ma is benne van az emberekben, benne van a nőkben. – Tizennyolc évig rendőrként dolgoztam, ami meglehetősen stresszes munka… – meséli Miski Ágnes, a Magnis Kreatív Műhely tulajdonosa. – Hazaérve elrendeztem a háztartást, de utána sem tudtam csak úgy leülni a tévé elé, és nem csinálni semmit. Egész életemben vagy kötöttem, vagy horgoltam, vagy valami új technikát tanultam. Ebből született meg ennek a boltnak az ötlete. Azt veszem észre, hogy nagyon sokan akkor akarnak valami ilyesmibe fogni, amikor gyereket várnak, kisgyerekük van. Neki szeretnének kis takarót, kabátkát, egyebet készíteni. Nem tucatárut akarnak neki adni, hanem valamit önmagukból. Mert minden darab, amit a saját kezünkkel készítünk, belőlünk egy darab. Benne van az időnk, a munkánk, az erőfeszítésünk, az örömünk, néha még a vérünk is, ami velem a hímzések esetén elő is fordul…

Vagyis a nőiség kiteljesedése, az anyaság hívja elő nagy eséllyel az alkotás és az adás kettős vágyát. Rendszeresen az első darabok öröme után készülnek az ajándékba szántak, aztán már csak ki kell találni, mi legyen az újakkal, még újabbakkal. De ez kellemes és könnyű gond.A ma divatos gyöngyfűzés, dekupázs, üvegfestés és a többiek mind a hímzőrámák késői rokonai. Nőágon… Sokan az internetről lesik el a technikákat, hiszen jóval ritkábbak a női körök, ahol kiderülne, hogy az azsúrmintás kötés sokkal egyszerűbb, mint ránézve gondolnánk.Ha elvétve is, azért vannak olyan közösségek, amelyek már a kézimunka köré szerveződtek. Kötőklubok, patchworkkörök, ott a tagok kötésmintákat és életmodelleket cserélnek.

– A nőknek maga a vásárlás is fontos, ezt az alapanyagok beszerzésekor is átélhetik – mondja Miski Ágnes. – Itt nálam is mindent megnéznek, megfognak. Ha belegondolunk, a szép kézimunkákat is többnyire ősszel meg télen készítették a nők, hiszen akkor volt erre idő. És a szürkeségbe, a sötétségbe visszalopták a színeket. A nap árnyalatait, a világos, erős tónusokat. Erre ma is szükség van, hiszen ősszel és télen, a boltokban csupa sötét színű ruha van, megfigyeltem, hogy még az esernyők is sötétek. Pedig minden kultúra hagyományos viselete tele van színnel. Nálunk is, de ugyanígy Mexikótól Indiáig. Színterápia és fényterápia helyett lehetne hímezni megint, színes fonalakból kötni és horgolni.

MEDITÁLÁS KÖTŐTŰVEL

– Itt lehet horgolni? – kérdezte egy idős, beteg aszszony Horváth Annamáriától. A kórház hospice-részlegén sok mindenre számított, de arra nem, hogy évtizedek óta nem használt tudását élesztheti újra. Kapott fonalat, egyszerű mintát, és bár először az ujjai nem akartak engedelmeskedni, hamarosan már egy táskát készített.

– A kézműves technikákat, módszereket beépítem az általam használt méltóságterápiába, ennek során sokszor olyan készségek térnek, térhetnek vissza, amelyeket a beteg már nem használ. Ez segíthet a rehabilitációban is, hiszen volt olyan beteg, aki ezután újra meg tudta fogni a kiskanalat.Nem lebecsülendő eredmény az sem, hogy átéli: ő még mindig „jó” valamire, tud alkotni, adni, teremteni. Erre betegnek és egészségesnek is szüksége van.

Ma, amikor egyre többen keresnek valamiféle meditációs módszert, nem is gondolják, hogy például a kötés is az. Az ember keze jár, vagyis egyetlen dologra koncentrál, és a monotonitás elvezet az ellazuláshoz. Ez pedig nagyon gyógyító, magyarázza Horváth Annamária, aki az ébrenlét és az alvás közötti tartományhoz hasonlítja ezt az állapotot.

– Olyankor az ember tud beszélni, cselekedni, befogadni. Az én Brummogdám is ezen alapul. Aki ott ül, és varrja a saját maciját, annak a keze el van foglalva, elkezd alkotni, ezzel működésbe hozza a jobb agyféltekéjét. Ellazul, és ebben az ellazultságban jobban bizalmába fogadja a terapeutát, könnyebben el tudja mondani a gondolatait, az érzéseit.

Ezek a gondolatok nemcsak az elkészült mackókban, de az elkészült terítőkben, tárgyakban is benne vannak, vagyis a folyamat a lényeg, nem a végeredmény. Ez a válasz az olyan típusú hárításokra, hogy én ügyetlen vagyok, nincs kézügyességem stb.

Miski Ágnes is gyakran hallja ezt a szabadkozást, olyankor mindig elmondja: ne törekedj tökéletességre. Elégedj meg azzal, hogy amit készítesz, abban te benne vagy. Ez legyen a cél, ne a tökély.

– Ilyenkor szoktam elmondani, hogy minden egyes darabomba kis hibákat rejtek bele. Így alakult. Meg szoktam kérni, hogy keressék meg a hibákat. Persze nem találják. Pedig bennük van. Csak éppen nem az a lényeg, olyannyira nem, hogy észre sem lehet venni. Nem a tehetségen múlik ez, hanem az akaraton. Aki rákap az ízére, annak lelki szükségletté válik. Mert az embert szerintem nem a kommunikáció vagy az érzelmek kifejezése különbözteti meg az állatoktól. Mindkettőre képesek ők is. De alkotni nem. Az alkotás vágya a legfontosabb emberi sajátosság, igény.

Szöveg: Hulej Emese

Fotó: Néprajzi Múzeum, Haranghy György