Kedves Ildikó, én bölcsődében dolgozom, a férjem nyelvtanár, a kislányunkon kívül az édesapámról is gondoskodnunk kell. Gondolom megérti, remek fizetéskiegészítés számomra, hogy régóta lehetek bébiszitter egy tehetős családnál, akik jó barátaim. Sokszor vigyázok a gyerekeikre úgy, hogy velem van a kislányom is. Nyaranta gyakran vittem a városunk közelében levő tóparti „palotájukba” a lányomat és a „majdnem sajátjaimat”, a szülők csak szombat-vasárnap jöttek utánunk, mert hétközben dolgoztak. Esténként a férjem is befutott, többször vigyáztunk együtt a gyerekekre. De az idill azóta véget ért, mert mostanában megkértek, tanuljak a tízéves fiukkal a döcögős online oktatás miatt. A srác szeret engem, de csak a foci érdekli. Legutóbb egy olvasmánnyal küszködtünk, ő nem figyelt, én rászóltam, mire azt kiabálta, hagyjam békén, mert csak szolga vagyok náluk. Megfordult velem a világ! Szolga? Zavarba jött, átölelt, és azt motyogta, hogy a haverja szokott engem „kisszolgaként” emlegetni. Péntek délután megint megyek hozzájuk, de nem örömmel. Tényleg szolgának érzem magam, hiszen tudatosult bennem, ők jómódúak, mi pedig átlagosak vagy inkább szegények vagyunk. Ildikó, a helyemben megszakítaná velük a kapcsolatot? (Nem szeretném, ha a levelem alapján rám ismernének!)
Réka