Könyvek sokasága szól arról, mit tanulhatunk a francia nőktől, és ezek az életleckék még inkább igazak akkor, ha Sophie Marceau-ról van szó. Amikor jó néhány évvel ezelőtt megtudta, hogy a nagy nőbolond hírében álló Leonardo DiCaprio mindenáron vele szeretne forgatni, arra hivatkozva, hogy „Marceau olyan jó nő, amilyen jó egy nő lehet”, csak úgy kommentálta mindezt a riportereknek: „De hiszen az egy kisfiú. Hány éves, tizenhárom vagy tizenegy? Én legfeljebb a bébiszitterét játszhatnám el.”

Gyerekként kezdte, és nem kallódott el

Sophie Marceau szépsége magától értetődő, s egyben kortalan. Vonásaiból szabályos tökéletesség árad, ajkai teltek, olívazöld szeme hívogató, bőre élettel teli, haja dús és csillogó. Az a fajta báj árad belőle, ami tulajdonosa számára nem mindig egyértelmű. A színésznő legalábbis ragaszkodik az állításához, miszerint nincs tisztában a hatással, amit a fizikai megjelenése kelt. Ő úgy gondolja: soha nem volt igazán szép, legfeljebb erősen fotogén. Ami véleménye szerint nagyon fontos egy színésznő esetében, de ahogy öregszik, egyre nagyobb figyelmet kell fordítania rá, hogy a fotogenitása meg is maradjon. A legnagyobb előnye, hogy könnyen alakítható, mivel szinte bármilyen stílus jól áll neki. Lehet szexi, vagy lehet egyáltalán nem szexi. Nem ragad bele egyetlen skatulyába sem, mert mindegyikben tudja magát adni. Fizikai adottságai a szupermodellekével vetekszenek. Marceau egy kamionsofőr és egy áruházi eladó lánya, aki egy rossz hírű párizsi elővárosban nőtt fel. Ő azonban szívesen emlékszik vissza a gyerekkorára, amit nagyon idillinek ír le. Hétköznap egy étteremben dolgozott kisegítőként, a hétvégéket szüleivel és a három évvel idősebb bátyjával töltötte a család La Cabane nevű nyaralójában az Essonne folyónál. Félénk és visszahúzódó gyerek volt, és mindig arról ábrándozott, hogy kamionsofőrként bejárhatja a világot. Szeretett iskolába járni, de tanulni nem. A filmvásznon 13 éves korában mutatkozott be, a Házibuli azonnal a nemzetközi reflektorfény középpontjába lökte. A film rendezője, Claude Pinoteau egy reklámfilmre jelentkező tinédzserek között talált rá, ahol a lány azért próbálkozott, hogy szerezzen egy kis zsebpénzt a nyárra. Természetessége és egyszerűsége miatt esett rá a rendező választása, és a mai napig ezek Sophie Marceau legfőbb erényei.

Eredeti vezetékneve Maupu volt, amit a forgatás idején változtatott Marceau-vá, hogy franciásabban hangozzon. A Házibuli első része 1980 decemberében került a mozikba, és Franciaországban 4 millió, Európában pedig több mint 15 millió néző látta. Szinte egyetlen éjszaka leforgása alatt Sophie-ból egy generáció arca és híressége lett, az 1982-ben bemutatott Házibuli 2 után pedig megkapta a Legjobb Fiatal Színésznőnek járó César-díjat. A gyerekszínészek karrierje és pláne személyes története ritkán alakul jól, ő azonban nagy érzékkel és bölcsességgel kerülte ki a sorra jelentkező csapdákat. Dolgozott Antonionival, Wendersszel, Deneuve-vel és Depardieu-vel, szerepelt Mel Gibson A rettenthetetlenjében, és Bond-lány volt A világ nem elégben. Híres eredeti gondolatairól is – szerinte csak egy nő tudná Hamletet rendesen eljátszani, amikor pedig a Paris Match azt kérdezte tőle, mit vár egy férfitól, simán azt felelte: „Mindent.”

…

A színésznő életéről szóló írás folytatódik a Nők Lapja Psziché 2016/7. hasábjain.

Szöveg: Oravecz Éva Csilla

Fotó: Getty Images Hungary