Sokáig kerestük azt a szakembert, akinek Vekerdy Tamás közkedvelt rovatát átörökíthetnénk, aki annak folytatója lehetne. S most örömmel mutatom be dr. Donauer Nándor neuropszichológust. Ő lesz a rovat gazdája, neki címezhetik kérdéseiket gyerekneveléssel kapcsolatos gondjaikról.

Azt is mondhatnám, hoztam egy ismerőst. Lesznek, akik emlékeznek rá. Tavaly októberben (a 44. számban) megjelent egy Érjetek rá! című, izgalmas, informáló beszélgetés, partnere Donauer tanár úr. Témánk: a gyerek. Ezen belül az iskolaéretlenség, a különböző részképességzavarok, az idegrendszeri funkciók kialakulása és hatásuk, kicsi korban a kúszás, mászás fontossága, a jobb- és balkezesség téveszméi, a mai agyradír, a számítógépes játékoktól való függés veszélye. S nem csupán felvetődtek ezek a kérdések, de megoldási gyakorlatokról is beszélt a Tanár úr. Az interjú megjelenése után szokatlan sűrűséggel érkeztek olvasói kérdések, továbbítottuk őket, választ is kaptak a levélírók.

Az olvasók heves reagálása elgondolkodtatott többünket: sürgető szükség van a segítő rovatra. Elárulom, nekem már az interjú során felvillant, hátha Donauer doktor lesz „a mi emberünk.” Azontúl, hogy meggyőző, mélyen megalapozott, sokrétű a tudása, több évtizedes gyakorlati tapasztalata van a klinikai gyógyításban, gyerekek és szülők százaival találkozott és találkozik munkája során. Bevallom, engem elvarázsolt a személyisége, stílusa, tempója, a természetessége. Emberi és szakmai odaadása, de még a félbehagyott mondatai, humora, iróniája és öniróniája is. Ahogy alkalmazza tudását mondjuk a két agyfélteke működéséről – s azonnal átteszi a gyakorlatba, például így: ennek a gyereknek célzottan mozognia kell, beszéljük meg a módját! Megragadtak fékezett habzású indulatai, gyerekszeretete, életfelfogása, még laza, ha úgy tetszik, lompos eleganciája is hiteles volt számomra. Az, hogy fiatal szülőként, diplomás kutatóként, nehéz anyagi helyzetükben dióból csodás díszeket faragott, s egy narancsosládával a nyakában a skanzenben árulta őket, csak növelte rokonszenvemet. S az is, amit a gyerekkoráról mesélt. Orosházán, ahol édesapjáék tizenhatan voltak testvérek, ő egyedüli gyerek. Édesanyja gerincbetegség miatt sok év hiábavaló kezelés után hosszú időre gipszágyba került. Így mesélt erről. „Kisiskolásként elláttam őt, megtanultam főzni – anyu az ágyból irányított, apu dolgozott, mi ketten férfiak vittük a házat. A kamaszkor lázadásai például elkerültek, másféle kényszer dolgozott: tenni kellett a dolgokat.”

Családi állapotáról: három gyermeke van – két fiú, egy lány – s tőlük hat unokája. Amikor az interjú végén megkérdeztem, hogy munkája során a sok gonddal nehezített gyerek- és családtörténeteket látva mit tanácsolt saját gyerekeinek, ez volt a válasza: „Én egyetlen dolgot mondtam, amikor az unokák jöttek: érjetek rá…!”

Ez a rövid mondat sokat elárul az egészséges gyerek testi-lelki állapotát és igényeit mélyen ismerő tudósról és apáról egyaránt.

Kedves Olvasók, fontosnak tartottam a személyes bemutatást, úgy gondolom, ismerniük kell azt az embert-szakembert, akit gyereknevelési gondjaikkal megkeresnek. A szakmai bemutatkozást a túloldalon ő folytatja. Fogadják a Tanár urat kíváncsi szeretettel, forduljanak hozzá bizalommal!

Fotó: Falus Kriszta