Párizs a fény városaként ismert, de azt kevesen tudják, hogy a metropolisz folytatódik a felszín alatt, és ott a sötétség az úr. A mélyben húzódó hatalmas útvesztőben nem sokan ismerik ki magukat, ennek ellenére ezen a titokzatos helyszínen pezsgő társasági, művészeti és buliélet zajlik.
A francia fővárosban kiterjedt alagútrendszer található, a Szajnától délre eső terület alatt. A csarnokokkal, termekkel, szűk járatokkal, víz alatti részekkel tarkított labirintus évszázadokon átívelő bányásztevékenységnek köszönheti létezését. A vájatok közel 300 kilométer hosszan kanyarognak a városon belül, és még egy nagyjából 100 kilométeres szakaszon folytatódnak a város határain kívül. Bár pontosan senki nem tudja, a becslések szerint akár hét szint mélyre is lenyúlhatnak – a helyi legenda úgy tartja, a legalján a pokol kapujába ütközik az ember. Mivel az 1700-as évek végén ide vitették át a megtelt párizsi temetők halottait, az alagutak közül jó néhány emberi csontokkal van tele. Aki ide lemerészkedik, szürreális világban találja magát, ahol a középkori bányászok jelzései remekül megférnek a második világháborús náci bunkerekkel és az AIDS-áldozatok emlékére készült hetvenes évekbeli graffitivel. Értő szemek a város egész történelmét leolvashatják a vájatok falairól. A katakombarendszert feltérképezték – hiszen ez nélkülözhetetlen az építési engedélyek kibocsátásához –, a beomlások, elzáródások miatt azonban a térkép folyamatosan változik. A föld alatti világnak csak egy nagyon kis része látogatható hivatalosan, de városszerte találhatók lejáratok metróalagutakból, pincékből vagy a csatornahálózaton keresztül. Jacques Chirac polgármesteri pályafutása során rengeteget lezáratott, ennek ellenére a rendőrség a mai napig monitorozza a folyamatosan felbukkanó lejáratokat, és igyekszik megszüntetni őket, de mindhiába: ha egyet lelakatolnak, kettő nyílik meg helyette a katakombarendszer szenvedélyes felfedezői, a „katafil” csoportok jóvoltából.