A negyven feletti nők a mi kultúránkban számtalan kihívással találják szemben magukat: megjelennek rajtuk az öregedés első jelei, belépnek a változókorba, ráadásul úgy érzik, a társadalom megbélyegzi őket. Nem hangzik túl jól. És mégis, az utóbbi években elindult egyfajta forradalom, a középkorú nők új megítélést követelnek maguknak, és nemet mondanak a láthatatlanságra. Iványi Orsolyával, Magyarország egyetlen menopauzaaktivistájával erről beszélgetek.

Michelle Obama tavaly ősszel a saját menopauzájáról beszélt egy podcastjában. Te mérföldkőnek nevezted ezt a megszólalást.

Igen, mert most először képviselte a változókorú nőket olyan elismert, a legbefolyásosabb nők közé tartozó személyiség, akire végre komolyan figyelt a világ. Nyilvánosan vallott a hőhullámairól, arról, hogy hormont szed, és felvetette a kérdést, ahogy már én is számtalanszor tettem: miért nem beszélünk többet a változókorról? Hiszen az emberiség fele keresztülmegy rajta, mégis úgy teszünk, mintha nem létezne. Eddig is akadtak ez ügyben kampányolók, ám inkább csak a celebritások köréből. 2018-ban Gwyneth Paltrow kezdte a sort, amikor arra biztatott, változtassunk a menopauza megítélésén. Őt követte Oprah Winfrey, aki bevallotta, hogy amikor 48 éves korában az első tünetek – álmatlanság, hőhullámok, nyugtalanság, heves szívdobogás – jelentkeztek nála, fogalma sem volt, mi történik vele. „Van azonban, aki áldásnak tekinti a menopauzát. Én arra jöttem rá, hogy ez az a pillanat, amikor egy nő megvalósíthatja önmagát, miután évekig mindenki más igényeit elégítette ki” – írta, és én ezzel tökéletesen egyetértek. Ilyenkor egy új ajtó nyílik ki az életünkben, nem szabad, hogy elszalasszuk ezt a lehetőséget! Michelle Obama szavai még messzebbre elértek, bizonyítja az is, hogy erről kérdezel.

Te most Toscanában élsz. Elmondanád, hogy kerültél oda? Úgy hiszem, szorosan összefügg a beszélgetésünk tárgyával.

Öt éve élünk itt a férjemmel, egy kis faluban Pisa mellett. Online társkeresőn találtunk egymásra, szerelem volt első látásra, és én három hónappal a megismerkedésünk után három bőrönddel kiköltöztem hozzá. Úgy éreztem, negyvenkét évesen nincs vesztenivalóm, jöjjön, aminek jönnie kell. Előtte marketinges szingliként éltem Londonban, imádtam a nagyvárosi és nagyvilági életet, most azonban egy háromhektáros birtokra kerültem, távol mindenkitől. Utólag bevallom, sokkal nehezebb volt feltalálnom magam, mint ahogy számítottam rá.