PSZICHÉ: Vajon miért érti oly sokszor félre a nő a férfit, és viszont?

CSABA: A férfi-női különbözőségről mindig egy karikatúra jut eszembe. Fekszik az ágyon egy férfi és egy nő. Hogy jól sikerült, vagy nem az együttlét, azt nem mutatja a kép, csak azt, ami épp a fejükben jár, miközben mindketten bambulnak a mennyezet felé. A nő gondolata: „Biztos csak ennyi volt. Még nem meri elmondani, keresi a szavakat, hogy közölje: nem kellek neki.” A férfi pedig azon töri a fejét, hogyan lehetséges, hogy a pókok úgy tudtak átmászni a plafonon a repedések között, hogy nem esnek le. Szerintem ez az alapvető különbség.

NÓRA: Régóta tudjuk: a nők érzelmi lények, a férfiak pedig racionális gondolkodók, és válaszok után kutatnak – a karikatúra szerint arra, hogyan működnek a pókok. A férfi megoldást keres és cselekszik, a nő pedig érezni, illetve átérezni szeretné vonzalmát a férfihez. Van egy másik vicc, amikor az első randi után a lány azt meséli barátnőjének: „Olyan szépen nézett rám, annyira jól sikerült az este, be fog mutatni az anyukájának! Ebből hosszú távú dolog is kisülhet!” A srác pedig azt mondja a haverjainak: „Valószínűleg a következő alkalommal ágyba viszem.” A nő álmokat sző, kapcsolódásra, az érzelmek megélésére vágyik, a férfi pedig a teljesítményre fókuszál. Ugyanarról a történésről mást gondolnak és mást fogalmaznak meg.

CSABA: Mint egy zenemű, amiben van két teljesen eltérő szólam, de mégis jól szólnak együtt. Szerintem nő és férfi egyaránt arra vágyik, hogy olyan szerepben teljesedjen ki, ami számára nagyon fontos – a saját szólamában. A férfi a gyerek- és a hősszerep között ingadozik, a nő pedig az anya és a meghódított szerepére vágyik. És sajnos gyakran előfordul, hogy nem találkozunk ebben a hullámzásban. Ez a közös problematikánk. Idéznék egy versből – Vátszjájana: Kit szeretnek a nők?:

…Aki szívük ismeri, aki velük volt kicsi, akinek a szava méz, aki ifjú és merész, aki kezd és célba fut, aki parancsolni tud, aki, ha szól, szellemes, aki hallgat s jellemes…

És folytathatnám. Felsorol egy csomó dolgot, de egyet üzen. Ha egy férfiben valami dominál – az izomzata, az agya vagy a humora – akkor képes elcsábítani egy nőt. A nők pedig a kémiából érzik, hogy a hím mire megfelelő nekik. Egy éjszakára vagy egy életre. Ezt mi, férfiak nem érezzük, hanem inkább kísérők vagyunk: a nő velem van és hozzám tartozik, a királynőm és jószágom is egyben. Az arabok mondják, hogy a testvérem, a húgom, az anyám, a szeretőm, a parancsolóm – minden. Ez a nő. Ha összeállnak a képkockák, és együtt tudunk működni, akkor él a kapcsolat. Hogy vigyázunk-e rá, hűségesek vagyunk-e, az döntés kérdése. Én, amikor találkoztam a feleségemmel, megéreztem, hogy fölkerültem a szivárvány tetejére, és óvom azt, amit megtaláltunk és felépítettünk – a szövetségünket.

NÓRA: Az elhatározás szerintem is fontos. A férfinak van egy biológiája, a nőnek érzelmei, és ez hozhat olyan helyzeteket, amikben el kell dönteni, mit teszünk. Attól is vagyunk emberek, hogy nem csupán az ösztöneinkkel működünk a világban. Rengeteg kulturális, vallási, szociális, családi hatás befolyásolja a viselkedésünket, de ez mind tanult folyamat. És egy kapcsolatban egymást is tanuljuk. Tehát, hogy férfi és nő hogyan kommunikál, akár az ágyban, akár a konyhában vagy épp kirándulás közben – ez éveken át formálódik, az összecsiszolódás egy életen át tarthat. A gond az, hogy manapság nagyon kevés az idő. A kommunikáció nemcsak beszélgetésekből áll, hanem abból is, miként nézünk egymásra, megérintjük-e a másikat, hogyan gondoskodunk egymásról: milyenek vagyunk reggel, délben és este. A világ nagyon szigorú velünk, és ha csak a hétvége marad a folyamatos rohanás miatt, az árt az emberi kapcsolatoknak, hiszen azokat ápolni és építeni kell. A valódi érzelmek megéléséhez, a megbecsüléshez, a szeretethez, valamint ezek kifejezéséhez rengeteg időre van szükség, illetve lenne…

…

Az interjú folytatását keressétek a Nők Lapja Psziché 2016/7. számában!

Szöveg: Szily Nóra

Fotó: Garai Edit