Kedves Ildikó! Megfigyeltem, hogy gyakran ír kamaszokról, de szerintem ön sem látott még olyan fárasztó tizenöt évest, mint az én lányom. Utálatos, szótlan, zárkózott, egykedvűen olvas, gépezik, zenét hallgat vagy tanul. Abban sincs köszönet, ha néha szóba elegyedik velem, mert olyan idegen számomra, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Ma például odamondta, hogy jobb az online tanítás, mint az élő, mert nem szeret a bunkó osztálytársaival találkozni. Mármint a fiúkkal. Próbáltam oldani a helyzetet, és viccesen megemlítettem, akad néhány jóképű srác is az osztályában, mire jéghidegen közölte, hogy nem tartozik a vihogó libák csapatába, akik „agyonkenik a pofájukat” azért, hogy egy tahó rájuk nézzen. Felemlegettem, hogy csak négy évvel voltam idősebb nála, amikor megismertem az édesapját a főiskolán, mire ő azzal zárta le a beszélgetést, ne aggódjak, időben le fog lépni itthonról, de abban ne reménykedjek, hogy férjhez megy, mert minden fiú hülye, és az apján kívül nincs normális pasi a világon. Kedves Ildikó, azt nem kérdezhetem öntől, kire ütött ez a lány, aki egyébként szép, hiszen én sem tudok felelni, de arra kíváncsi vagyok, ön szerint lehet-e lágyítani egy ilyen antinőt. Már nem bírom sokáig, megfagyok mellette. Lilla