Mikor beütött a hőség július végén, megtelt a nyaralónk. Mindenki megérkezett a családból. A spalettákat zárva tartottuk egész nap, annyira tűzött a nap. Felfújtuk a csehszlovák gumicsónakot, és a spíreabokorhoz fektettük. Délelőtt pancsoltunk. Ha valamelyik unokatestvérem belepisilt, kiöntöttük, és újra teleengedtük. Szinte gőzölögve jött a felforrósodott víz a repedt slagból. Örömünkben ugráltunk és harapdáltuk a vízcsóvát. Egymás fejére köptük a kortyot. Azt játszottuk, nyugati sosonok vagyunk, a Halál völgye az otthonunk, és a víz minden egyes cseppje aranyat ér. Indiánok voltunk.
Aztán ha kilukadt a csónak, összevissza tapostuk, és hátra mentük, a ház háta mögé, ahol a titkos játékot űzhettük, mindannyiunk kedvencét.
Apám két napernyőt rakott a teraszra betonsúllyal, bár semmi szél nem volt. A szüleim reggel korán egy órát tarokkoztak, utána átugrottak a gyümölcsösbe barackot szedni a szomszéd lengyelekkel. Nem foglalkoztak velünk.