Ha azt halljuk valakiről, hogy nem tudott a vér szerinti családjában felnőni, és gyerekkora jelentős részét állami gondoskodásban töltötte, általában frusztrált, érzelmi kötődésre képtelen embert képzelünk magunk elé. Nem kaphatott elegendő szeretetet, ölelést, törődést, az édesanyát, édesapát senki sem tudja pótolni… És a családjukból kivetettek általában dühösek az egész világra, mert egy életen át keresik a választ a fájdalmas kérdésre: miért éppen én…? Ám az emberi kapcsolatokban és a személyiség alakulásában az a gyönyörű, hogy nincsenek kőbe vésett szabályok, és kétszer kettő nem mindig négy. Jó példa erre a harmincéves, tűzrőlpattant, csupa élet Barbara, aki azzal a „születési hibával” jött világra, hogy nem tud beletörődni a megváltoztathatatlanba, és a legkeservesebb helyzetekben is a jót próbálja keresni.
A megrázó családregények nem csak a nagy fantáziájú írók agyából pattannak ki, hiszen ezernyi példa bizonyítja: az élet írta történetek a legkülönösebbek. Pedig a főszereplők nem gondolnak arra, hogy egy gyönyörű vagy fájdalmas regény szereplői. Ők csak keresik a boldogságot, és szeretnének szeretni. Például egy testvért…
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
