Az anya színésznő, műsorvezető, társtaláló. A lánya étterem-tulajdonos, televíziós műsorban zsűritag, gasztronómus. Két különleges egyéniség, két bátor nő – akikben ott a lágyság, ott a finomság, ugyanúgy, mint az erő. Kíváncsiak voltunk, hogy karácsonyoznak, hogyan zajlik náluk egy igazi családi ünnep, mert arra gondoltunk, ők ebbe is visznek némi csavart.

Igaz, hogy az alternatív adventi koszorúkról és karácsonyfákról vagytok híresek?

KÁNYA KATA: Szeretünk barkácsolni és egy kis pezsgést hozni a hagyományokba, igen, volt néhány újításunk ezen a területen, amikor már Rozi nagy lett, és együtt készülődtünk. Viszont igyekeztem sokáig megőrizni a karácsony titkát számára, ezért amíg kicsi volt, titokban díszítettem, és csengettyűszóra léphetett be a nappaliba, ahol plafonig érő fa várta. Az egyik évben ezüst-lila, a másikban piros-arany, nagyon szerettem díszeket vásárolni és előre megtervezni a színösszeállítást.

WOSSALA ROZINA: A legemlékezetesebb számomra egy négy méteres fa volt, hatalmas ezüst masnikkal az ágak végén. Alatta az ajándékok is ezüst papírba voltak becsomagolva.

KATA: De jó, így emlékszel?

ROZINA: Persze! Hihetetlen látvány volt kislányként: az az impozáns fa, minden csupa csillogó ezüst, a mai napig látom magam előtt… De azt is nagyon élveztem, amikor már ketten készülődtünk. Volt, hogy a játékaimat akasztottuk az ágakra. Vagy az adventi koszorút díszítettük legófigurákkal, gumicukorral, műanyag dinoszaurusszal. Gyűjtögető gyerek voltam, úgyhogy rengeteg lom halmozódott fel nálam, édesanyám nagy örömére. Ezeket próbáltuk kreatívan hasznosítani, és örülök, hogy a mama hagyott kibontakozni.

Milyen körben ünnepeltetek gyerekkorodban?

ROZINA: Mivel a szüleim a születésem után elég hamar elváltak, és később mindketten újraházasodtak, az ünnepi asztaltársaság dinamikusan változott. Amíg mama Verebes István felesége volt, jött hozzánk István anyukája és három gyermeke, a nagyszüleim, szóval, akkoriban igazi, tradicionális nagycsaládként karácsonyoztunk. Majd miután elváltak, és sajnos az anyai nagyszüleim is viszonylag korán meghaltak, az édesanyám azt szerette volna, ha mégis nagy családdal állom körbe a fát. Emiatt a legtöbbször az apukámhoz utaztam vagy utaztunk együtt Németországba, és a feleségével, illetve a három féltestvéremmel ünnepeltünk. Ők a hegyekben laktak, gyönyörű helyen, ahol szinte mindig volt hó, és egy téli képeslapra hasonlított a hely.

Hogyan viszonyultok a télhez?

KATA: Minden évszakot szeretek, ha a rá jellemző, karakteres arcát mutatja. A télben szeretem, ha hideg van, ha esik
a hó, de ha csak esőt és latyakot hoz, annak nem örülök.

ROZINA: Én mindig nagyon várom. Öltözködni is jobban szeretek télen, a ropogós, friss levegőt imádom, és persze
a havat. Ha választanom kell, hogy víz vagy hegy, a hegyre voksolok, mert sokkal jobban megnyugtat ez a közeg. Kiskoromban is nagyon élveztem, ha sok hó esett, mert egyrészt előfordult, hogy emiatt nem kellett iskolába mennünk. Másrészt, mert ilyenkor a környékünkön nem jártak az autók sem, a barátaimmal pedig a hosszú, meredek Istenhegyi útról rendszeresen snowboarddal jöhettünk le. A kivilágított estében, gyönyörű környezetben, csendben siklottunk hazáig.

…

Az interjú folytatását és Wossala Rozina receptjeit keressétek a Nők Lapja Advent különszámában!

Szöveg: Szigeti Hajni

Fotó: Galgóczy Németh Kristóf