1956-ban szerelmes voltam.

Sokféle szerelem van. Gondolom, ahány ember. De a lelkiállapotaink között mégis vannak hasonlóságok, mert valahol a mélyben egyformák vagyunk.

Az én szerelmemre, ha jelzőt keresnék rá, azt mondhatnám: halálos szerelem.

Valójában meg is haltam. Az 56-os halálélményem, amelyről már sokat írtam, nem egy forradalmár, hanem egy szerelmes fiú „hősi halála” volt.

Petőfi óta tudjuk, hogy a szabadság éppolyan önfeláldozást kíván, mint a szerelem. Áldozat nélkül semmi sem jön létre. Ezt tapasztalatból mondom. S ha egyszer a kormányzat megkérdezné a véleményemet, elmondanám, hogy a köztereken nemcsak a világháborúk és forradalmak, de a szerelem hőseinek is emlékművet kellene állítani.

Évente egyszer itt nagy ünnepségek lennének.