Luca nincs itthon. Eddig, akárhányszor itt jártam, nem csupán jelen volt, hanem gyakorlatilag minden róla szólt. Ha aludt, ha ébren volt, ha mosolygott, ha sírt, játszott, festett, futkosott, mindig betöltötte a lakást, házat, kertet. De talán a környéket, a kerület utcáit, tereit is. Most minden másként lesz, hiszen Luca éppen az egyik nagymamájánál van. Ezúttal tehát majd beszélgetni fogunk mindenféle komolyabb, magvasabb, emelkedettebb dolgokról. Pályáról, szakmáról.
– Főzök egy kávét, addig nyugodtan nézzen körül a lakásban! – mondja Szilvia, látván, hogy zavartan toporgok a főzősaroknál. Elindulok, és különös dolgokat tapasztalok, mint az a kutató, aki Trója városát kiásta. Különböző korszakok emlékeit egymásra rakódva. Még felfedezhető nyomokban a korábbi, választékosán berendezett otthon, amelybe ifjú házasokként, de már érettebb fejjel költözhettek. Azonban látható, hogy egy ideje minden Lucáról szól. Az egész lakás egy univerzális gyerekszoba. Közben mégis természetes. Magától értetődő, ugyanakkor elvarázsolt. Hogy is van ez?
– Kész a kávé! – szól Szilvia. Leülünk. Fürkészem. „Krizsószilvis”. A tv-ben érzékeny, de határozott, felkészült riporter. A férje társaságában odabújós feleség. A bulikban vehemens, extatikus táncos. Édesanyjával olyan, mintha a legjobb barátnőjével lenne. A kollégáival oldott és segítőkész. Amikor engem kérdez, roppantul inspirál. Amikor én kérdezem, rafináltén tétovává tesz.
E sokféleség közepette mégis számomra a legmegragadóbb mindig az volt, ahogyan időről időre Lucával láttam. Érződött, hogy ilyenkor nagyon a helyén van.
Most talányosabbnak, valamelyest zárkózottabbnak tűnik. Nyaralásból jöttek haza. A visszazökkenés nehézségei: tenger és szirt után posta és közért nagyon nem ugyanaz. Ám Szilvia gondolatai másfelé járnak.
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy
regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
