Titkok, talányok, rejtélyek… Ahogyan versenyeztek egymással a budapesti úszó Európa-bajnokság utolsó versenynapján, a 200 méteres pillangó döntőjében! Szinte egyszerre csaptak be a célba, és egyszerre néztek az eredményjelző táblára. Vajon melyikük győzött? A majdnem végig a mezőny előtt haladó Zsuzsa, vagy az utolsó métereken frenetikusán hajrázó Katinka?
Kiderült, néhány század döntött Katinka javára. Katinka arcán felszabadult mosoly futott végig, majd kicsit zavartan oldalra pillantott. „Éreztem, hogy én nyertem, azért drukkoltam, hogy Jákobnak meglegyen a második helye!’’ – meséli utólag. Zsuzsa tekintetében némi zavar látszott, aztán önkéntelen mozdulattal átnyúlt a szomszéd pályára, és pajkosan megpaskolta vetélytársnője kobakját. „Éreztem, hogy Katka a végén megelőzött, de azért reménykedtem, hátha tévedtem. Aztán rájöttem, hogy így jobb, ő inkább megérdemelte’’- idézi fel ő a történteket. Az is egészen különös, ahogy ez az egész címlap létrejött. Hipp-hopp, született meg a verseny másnapján az ötlet a szerkesztőségben, de hogyan lehet összehozni őket? Mindketten rögvest elutaztak, szinte a medencéből kijövet, a telefonjukat sem veszik fel. Egy harmadik tündér, Verrasztó Evelyn segít. Ő riasztja valamilyen úton-módon Zsuzsát, Zsuzsa rögvest Katinkát, és a gyors döntés: persze jönnek, itt lesznek, hozzák egymást. Amit megbeszélünk Zsuzsával, azt két perc múlva már tudja Katinka; amit kérünk Katinkától, arra pillanatok múlva áldását adja Zsuzsa.
Ha idejövet töprengtem is, hogy most két riválissal vagy két barátnővel fogok-e találkozni, egy pillanat alatt semmissé válik a kérdés. Két csitri, két kora érett gyerek, hölgy, boszorka, tünemény ül, áll, pózol, rakoncátlankodik, izgul a fényképezésre várva egy pesthidegkúti szabadidőközpont öltözőnek átalakított szobájában. Egyikük szőke, kicsit visszafogott, inkább szemlélődő. Először inkább megkapónak tűnik, sugárzása az idő múlásával bontakozik ki. Ő a magyar sport egyik legfényesebb csillaga, a már világbajnok, két éve Amerikában élő és tanuló Hosszú Katinka. Másikuk sötét hajú, izzó tekintetű, ugyanakkor nagyon érzékeny. Valóban fejedelmi megjelenésű, az első pillanattól elbűvölő. Ő a magyar sport egyik legígéretesebb, és minden bizonnyal legszertelenebb tehetsége, Jakabos Zsuzsa. Mindketten 1989 tavaszán születtek. Zsuzsa április, Katinka pedig éppen egy hónappal később, május 3-án! És ami még figyelemre méltóbb: ugyanott, a Pécsi Klinikán. – Tényleg Jákob, lehet, hogy egy helyen születtünk? Akkor akár találkozhattunk is a folyosón… – csodálkozik el Katinka.
– Persze, most, hogy visszagondolok, valóban volt ott egy baba, aki már a magzatvízben is úszott! – csillan fel Zsuzsa szeme. – Szerintem az voltál te! Igen, szerintem Katka úgy született, hogy már tudott úszni. Emlékszem, amikor nyolcéves koromban szüleim levittek az uszodába, Hosszú Katinka neve már fogalom volt a korosztályunkban. Ő volt a legjobb, ő nyert minden versenyt.
– Mondja, Katinka, ön emlékszik Zsuzsára?
– Persze! Amikor megláttam, rögtön kiszúrtam. Tüsi haja volt, már akkor is egy fejjel magasabb volt nálam, és irtózatosan igyekezett! Sokáig nem is számítottam az ellenfelek közé, aztán egyre inkább oda kellett rá figyelni.
-… és micsoda megtiszteltetés volt számomra, amikor már menő létére elkezdett szóba is állni velem. Addig valahogy azt hittem, hogy megjátszós, de akkor kiderült, hogy alapvetően jó fej!
– Na tessék! Miért kell hozzáfűzni, hogy alapvetően? Miért nem lehet simán annyit mondani rólam, hogy jó fej vagyok? Ilyen ez a Jákob!
