A dzsungel mélyén, egy lusta reggelen Majmóca arra gondolt, hogy az élet ennél szebb

már nem is lehetne. Nyújtózkodva ásított egy nagyot, majd leszakított a fáról egy újabb zamatos mangót. Ám ekkor egy légy repült az orrára.

– Jaj ne! – mérgelődött. – Menj innen!

Ahogy próbálta elhessegetni a legyet, egy apró ránc jelent meg a homlokán. Pont ekkor szállt le a barátja, Rikó, a papagáj a szomszédos fára.

– Szia, Majmóca! Miért grimaszolsz?

– Nem grimaszolok!

– De igen! – vitatkozott Rikó. – Nagyon morcosnak tűnsz.

– Pedig nem vagyok az – állította Majmóca. – És ne mondogasd ezt! Hagyj békén!

Ekkor a barátja arca is grimaszba rándult, és elrepült a fák fölött. Rikó később látta, hogy Kicsi Leó Elefannival játszik a folyónál.

– Szia! – köszönt neki a kisoroszlán. – Miért grimaszolsz?