A Velencei-tó partján él három nővér, a Boros lányok. Teri, Csilla és Éva. Nyugdíjasok, ám attól még beülnek a teherautóba, a volán mögé, lehúzott tetejű sportkocsiba, s robogókkal, chopperrel is száguldanak. Hogy megértsük az életet, amelyet időről időre a szerelem kibillent, el kell indulnunk Sárbogárdra, ahol egy parasztház vár minket. Scipiades Erzsébet írása.
Sárbogárd három településrészből áll: Bogárdból, Sárszentmiklósból és Alsótöbörzsökből. A három nővér szülei a miklósi városrészben éltek, amely valamikor külön falu volt. Egyik végében lakott a jómódú Plézer Terézia, a másikban meg a szegény, mezítlábas Boros István. A hatgyerekes Plézeréknek tizenegy hold földjük volt, teheneik és kövér disznaik, a négygyerekes Borosék meg cselédsorban éltek. Ha nincs a kis Boros Ilonka, akkor nem biztos, hogy összetalálkoznak és összeházasodnak.
Filmekben szokott ilyesmi történni
Borosék a vasút mellett laktak, ott volt Ilonka mezítlábas rikkancs. Kis, gazdasági cselédlányból küzdötte föl magát. Gyors-, és gépírókisasszony lett, végül a csepeli posztógyárba került titkárnőnek.
– A nagynéni gyönyörű volt – mondja Teri, a legidősebb Boros lány, és fényképet mutat. – Általában filmekben szokott olyasmi történni, hogy a gazdag gyárigazgató – Reich Gusztáv – elveszi feleségül a titkárnőjét. A házuk Pesten, a Lónyay utcában állt, s amikor a nagynéni úgy döntött, magához veszi az egyik testvérét, a háziszolga azt kérdezte az addig mezítlábas parasztgyerektől, Boros Istvántól: „Ki tetszett már készíteni a cipőt? Kibokszolnám.”
A filmekben olyasmi meg nemigen szokott történni, hogy a gazdag gyárost beviszik a Markó utcába, a börtönbe, ahol az államvédelmisek összeverik, annyira, hogy abba hamarosan belehal, a nagynéni Brazíliába menekül, s csak 1967-ben látogat vissza.
– A legkisebb húgom, Éva, akkor született. Én nyolcéves voltam. Mivel a nagynéninek a második házasságából sem született gyermeke, úgy döntött, magához vesz, kivisz Brazíliába. Én minderről csak később szereztem tudomást, de attól fogva olyan jó volt időnként azt kérdezni: „Hát miért nem adtatok oda?”, mire anyuék azt felelhették: „Nincs az a kincs, amiért téged odaadtunk volna.” Apu a nagynéninek köszönheti, hogy többdiplomás ember lett. Előbb agrármérnök, aztán középiskolai tanár Sárbogárdon; azt hiszem, apu sose mert kockáztatni.
