Hogy mitől gyökerezik földbe a lábunk egy műalkotás előtt, izgalmas kérdés. Arra egyszerűbb válaszolnunk, miért hat ránk az egyik zene, és miért hagy hidegen a másik. Pedig a hatás ugyanaz, ezért fordulhatunk bátran a kortárs művészek felé is. Mert elég, ha hagyjuk, hogy hassanak ránk a műveik. Engedjék meg maguknak, hogy megismerjék Barabás Zsófi festészetét!
A franciás hangulatú, pesti Gerlóczy utcában álló házhoz érve a kapucsengők között Barabásból többet is találni. Zsófi édesapja, Barabás Márton festőművész szintén itt él és alkot, rokonuk egyébként az 1800-as évek híres portréfestője, Barabás Miklós is. Zsófi és testvérei – a zenész Lőrinc, illetve a szobrász Benedek – úgy nőttek fel, hogy édesapjuk műterme a lakásuk része volt, előttük pedig mindig nyitva állt. Ma is, ha dolgozni jön, Zsófi szinte minden nap beköszön a szüleihez, váltanak néhány szót, aztán folytatják a munkát, külön-külön.
Műterem a háztetők fölött
„Barabás Zsófi festészete otthonos és fegyelmezett egyszerre” – mondta Térey János író egy kiállításának megnyitóján.
A képeit nézve én eddig csak a pontosságot, fegyelmezettséget láttam, de legfelső emeleti műtermébe lépve már egyértelműen érezhető az otthonosság is. Barátságos kuszaságban száradó festmények, rengeteg művészeti album és emlékek a falakon. Instagram-oldalát követve jóval nagyobbnak hittem a szobákat, főleg most tűnnek szűknek, hogy egyszerre nyolc-tíz kép vár befejezésre.
Letelepszünk a fotelekbe, mellettük Zsófi íróasztala, fölöttük saját festménygyűjteménye: kisebb-nagyobb alkotások osztálytársaktól, barátoktól, művésztársaktól. Egy ajándék Bak Imrétől, egy Nemes Mártontól, egy Korniss-szitanyomat, amit egy gyűjtőjétől kapott, Bernát András-, Dallos Ádám-kép, három japán munka. Ezek minden nap inspirálják.
Egy-egy kiskori fotó a nagypapáival, akik már régóta nem élnek, de Zsófi úgy érzi, személyiségének meghatározó része, amit tőlük kapott. Sokszor hallgatja testvére, Lőrinc zenéjét is, amikor fest, így ő is jelen van a térben.
– Hasonlóan fogalmazunk meg érzelmeket, észrevételeket, csak míg egyikünk zenével, másikunk képzőművészettel fejezi ki – mondja.
Repdeső origamimadarak
Amikor a munkamódszeréről kérdezem, Zsófi kis fekete-fehér vázlatokat, tollrajzokat mutat, amelyeket Grecsó Krisztián – szintén egy kiállításmegnyitón – „naplójegyzeteknek” nevezett. Ezekből a vizuális bejegyzésekből indul ki, mielőtt belekezd egy festménybe. Ha utazik, akkor is nála van néhány lap, hogy bármikor, bárhol elkészíthesse napjainak lenyomatát. Különlegesek a „jegyzetlapok” is, nem kis papírfecnikre rajzol, hanem vastagabb paszpartukartonokra, amelyeknek testük van, önálló tárgyként is megállják a helyüket.