A Széchenyi-díjas tudóst, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia tagját mindenki ismeri, aki az elmúlt évtizedekben a Mesél a filmhíradót, a Századunkat vagy a Miért? című műsorokat nézte a televízióban. Egy történész tanítványa azt mondta róla: „derűs fegyelem és szakavatottság” jellemzi. És hihetetlen mesélőkedv! Romsics Ignáccal 70. születésnapja alkalmából beszélgetek.
Professzor úr, engedje meg, hogy születésnapja alkalmából felköszöntsem. Megkérdezhetem, hogyan ünnepelte a kerek évfordulót?
Először felköszöntöttek a diákjaim, főleg a doktoranduszaim, akik több mint húszan vannak. Aztán megünnepelt az egyetemem (az egri Eszterházy Károly Egyetem – a szerk.), de talán a legszebb a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tisztelgése volt, ahol évi rendszerességgel tartok kurzusokat. Azontúl, hogy díszdoktorrá avattak, bejátszottak – mert a járvány miatt nem utazhattam oda – egy koncertrészletet is a Szent Mihály-templomból. Kinyomozták, hogy ha Kolozsváron járok, be szoktam térni oda.
Egy online portálon a régi tanítványai is köszöntötték. Anekdotázniuk kellett volna, de kiderült, hogy ön nem az a fajta tanár volt, akiről folyosószerte történeteket mesélnek. Ablonczy Balázs, maga is neves történész, inkább a tanári kvalitásait emelte ki. Önnek is volt meghatározó mentora?
Volt is, meg nem is. Egy tanár csupán néhány százalékban segítheti diákja tehetségének kibontakozását, az embernek magának kell szorgalommal, ambícióval elérnie azt, amit szeretne. Én Kalocsára jártam gimnáziumba, és a Hunyadi János Fiúkollégiumban olyan tanárokra leltem, akik készségesen segítettek a szellemi érdeklődésemet kielégíteni, ami nekem, aki faluról kerültem oda, nagy adományt jelentett. A történelemtanárom például láthatott bennem valamit, mert igyekezett rávezetni, milyen irodalmat olvassak. De elég öntörvényű voltam, az egzisztencialistákat például visszautasítottam, mert már akkor sem az elmélet, hanem az élet érdekelt. Solohovot azonban nagyon szerettem, mert arról a világról írt, amelyből származtam.
Azt is elárulták a diákjai, hogy szerette, ha vitatkoznak, és világnézettől függetlenül mindenkit meghallgatott.