A tanév vége felé közeledve nagy vitába keveredtünk az egyik lányunkkal, hogy milyen ruhában kell iskolába járni. A feleségem és az én véleményem az volt, hogy nem olyanban, mint a strandra. Néven nem nevezendő lányunk véleménye ezzel szemben az volt, hogy de nagyon is olyanban, mert ami jó a vízpartra, az jó lesz a tanórára is. Az a baj velünk, mármint a szüleivel, hogy nagyon régimódiak vagyunk, nem értjük a mai fiatalságot. Lehet, hogy igaza van, és ez valóban generációs probléma, mert ahogy a feleségemmel visszagondoltunk a saját gyerekkorunkra, arra jutottunk, hogy akkoriban még nem tervezték olyan rafináltra a kislányruhákat, mint most. Olyan dizájnok vannak, amelyek korábban még felnőtt nők esetében is merésznek számítottak. Kilóg a váll, a has, a fenék, és olyan módon, hogy azt semmiképpen sem lehet ártatlannak tekinteni. Emlékszem, mennyire megdöbbentem, amikor divatmagazinokat nézegetve egy-egy modellről a hozzáértők elárulták nekem, hogy valójában mennyi idős. Tizenkét-tizennégy éves kislányok húsz-huszonkét éves fiatal nőknek néztek ki a képeken. Akkor még csak valami homályos kellemetlen érzés volt bennem, ma már tudom, hogy ez biztosan rossz. A kortárs öltözködési kultúra nem segít a gyermeki ártatlanság megőrzésében. A kislányok pedig elhiszik, hogy az a jó, ha úgy néznek ki, mint azok a felnőtt nők, akik mindent megtesznek azért, hogy kislányosan nézzenek ki. Az eredmény mindkét esetben groteszk.