A Sziget alapítójának mindig van egy jó ötlete, és azt is tudja, hogyan lehet megvalósítani. Vállalkozásai között található Michelin-csillagos étterem, magyaros tésztázó, szabadtéri szórakozóhely és pálmafás strand is, a maguk nemében mind különlegességek. A profitnál mégis fontosabb Gerendai Károly számára, hogy jól érezze magát a bőrében, ehhez pedig az kell, hogy jó kapcsolatot ápoljon azokkal, akik körülveszik.
A Lupa-tónál találkozunk, ez az ő birodalma, személyiségének egyik tükre. A strand kék csíkos napozóágyai, fehér baldachinos hencsergői, na meg a pálmafák egy szegletnyi Riviérát varázsolnak ide, Budakalászra. Az elmúlt másfél év számára sem volt a legfényesebb időszak, ám a derűje a régi. Napszemüvegét hátratolja, hogy egymás szemébe tudjunk nézni beszélgetés közben.
Utoljára tavaly júliusban, kicsivel az ötvenedik születésnapod előtt találkoztunk. Azt mondtad, nem szereted, ha sokan ünnepelnek, aztán mégis nagy buli kerekedett itt, a Lupán. Hogy érezted magad?
Eredetileg úgy terveztem, hogy nem lesz ünneplés, hanem egy hosszabb útra indulunk a családdal ebből az alkalomból, de a pandémia közbeszólt, és úgy gondoltam, ha már így alakult, talán mégis érdemes lenne összehívni azokat az embereket, akik meghatározó szerepet töltöttek be az első ötven évemben. Szerencsére épp enyhültek egy kicsit a korlátozások, így megtarthattuk ezt a strandolós, lazulós baráti összejövetelt. Számomra kifejezetten felemelő érzés volt megélni, hogy még ebben a járvánnyal terhelt időszakban is a meghívottjaim több mint nyolcvan százaléka kilátogatott hozzánk valamikor a nap folyamán.
Eddigi életed jelentős részében a fiatal korosztálynak teremtettél szórakozási lehetőségeket és közösségi élményeket. Hogyan viszonyulsz az öregedéshez?
Amíg úgy érzem, van dolgom, van olyan ötletem, amit meg szeretnék valósítani, addig nincs baj, hiszen ezáltal megtalálom a helyemet és feladatomat a világban. Mostanában főleg a vendéglátó vállalkozásaimmal és a Lupa Beach fejlesztésével foglalkozom, ezeken a helyeken egyébként is kevésbé lógok ki korban a látogatók közül, mint a fesztiválokon. Sokkal inkább éreztem a koromat, amikor még aktívan részt vettem a Sziget munkájában, a közönség és a munkatársaim oldaláról is jóval fiatalabbak vettek körül. Az utolsó években rendszeresen előfordult, hogy utána kellett néznem egy-egy együttesnek, akiket a kollégáim javasoltak. Felgyorsult világunkban akkora lett a zenei választék, hogy nem meglepő, ha ránézel egy fesztivál plakátjára, és már fogalmad sincs, kik az ott látható fellépők. Ezzel semmi gond, kivéve, ha te vagy a fesztivál főszervezője. Egyébként más területen ma is beleütközöm hasonló kellemetlenségbe, például több mint tíz éve nem nézek tévét, és nem vagyok jelen az online felületeken sem, ennek eredményeként nem ismerek egy csomó olyan embert, aki Magyarországon időközben híresség lett, komoly rajongótáborral. Amikor találkozunk, joggal érezhetik furcsának, hogy nem tudom, kicsodák, és ez különösen kínos, ha zenészekről van szó. Ezektől a helyzetektől szörnyen zavarba jövök.
Érdekes kettősség ez: miközben újabb és újabb izgalmas ötletekkel állsz elő, és rengetegféle ember megfordul akár a Lupán, akár a Budapest Parkban, akár az éttermeidben, a közösségi médiában sehol nem vagy jelen, sőt, a mai napig nincs saját e-mail címed.
Tudatosan döntöttem így, mert elég sok mindennel foglalkozom egyszerre, ráadásul igyekszem ezeket intenzíven tenni. Viszont azzal, hogy nem nézegetem az Instát, a Tik-Tokot meg a Facebookot, rengeteg időt spórolok meg a fontosabb teendők számára. Ezzel párhuzamosan és ennek következményeként be kell vállalnom, hogy egy csomó mindenről lemaradok, hiszen a mai világ egyre nehezebben érthető és követhető, ha valaki nem figyeli ezeket a platformokat…