Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csupa-fehér sziget. Azért volt csupa-fehér, mert minden jégből meg hóból volt rajta: a mezők hómezők voltak, és a hegyek jéghegyek. Ezen a szigeten pingvinek laktak. Közöttük lakott Pi, a kispingvin is. Egyszer egy öreg, okos pingvin megmutatta a kicsiknek, hogy hogyan kell halat fogni a tengerből. Pi azonban nem a halfogásra figyelt.

Messze-messze a tengeren egy hajó úszott… Pi nézte, nézte, amíg el nem tűnt, és elhatározta, hogy ő is hajókázni fog. Éppen arra úszott egy jégtábla. Pi ráugrott, és büszkén útnak indult. Úszott a jégtábla, sütött a nap. Csodálatos volt az utazás! Ismeretlen jéghegyeket látott a kispingvin, fókákkal találkozott, sőt, még egy sütkérező rozmárt is megpillantott. De hirtelen megijedt. A meleg napsugaraktól olvadozni kezdett a jégtábla. Egyre fogyott, egyre kisebb lett, és a kispingvin egyszer csak – zsupsz! – a vízbe pottyant. Sebaj! Gyorsan a partra úszott, és mert nagyon éhes volt, hal után nézett. Ott cikáztak a víz alatt – de a kispingvin nem tudta, hogyan is kell őket megfogni. A halak kinevették, és Pi éhes maradt.

– Hazamegyek! – határozta el. – Elég volt a kalandokból! De merre kell hazamenni?