Én voltam az utolsó, hat fiú után a kislány. Járt volna nekem, még ma is így érzem, hogy kijárt volna a jó szó, a dédelgetés. Annyira vágytam anyám elismerésére, simogatására, de már csak a közelségére is, hogy bármit megtettem volna érte. Meg is tettem, mégsem kaptam vissza semmit. Őt addigra teljesen felőrölte és kiszikkasztotta a sok szülés, apám és a bátyáim hangossága, durvasága, amit vaskézzel sem tudott megfékezni, egyedül volt a túlerő ellen, soványan és gyöngén. Lettem volna szövetségese boldogan, ha hagyja. Most meg itt vagyok felnőtt, mit felnőtt: öreg létemre, és még mindig az ő ölelése után vágyakozom. Már az is jó volt, amikor kiemeltem a kádból, és ő belém kapaszkodott, ilyenkor úgy éreztem, odabújik. Most már ahhoz sincs ereje, hogy fogjon. A kanalat alig bírja el.