Ott áll az ember előtt az orvos, és kimondja a diagnózist a várva várt babára: Down-szindróma. Hidegzuhany. És utána? Hogy az „utána” könnyebb legyen, huszonöt éve létrejött a Down Alapítvány égisze alatt a Down Dada Szolgálat, amelyben olyan önkéntes szülők segítenek a frissen megszületett vagy megszületendő babák szüleinek, akiknek maguknak is van érintett gyereke.

Fullasztó meleg van, csigásan vonszolja magát az élet. Csak ez a kert, ez olyan, mint valami mesébe rakott oázis. Benne egy család, limonádéval, világító zöld fűvel, piros csúszdával és két fodros szoknyás kislánnyal. Az egyik szebb, mint a másik, hét- és kilencévesek. Panka a kisebb. Nevet, sőt kacag, hátravetett fejjel ráadásul, ami a kacagások királynője. Panka Down-szindrómás.

Steinbach Éva ül még ott, a limonádéspoharak mellett, amelyeket Panka rendez szépen elénk. Éva nyolc évvel ezelőtt lett Down Dadaként a Budai család része, amikor Panka még csak készülődött erre a világra.

Évának húsz évvel ezelőtt született Down-szindrómás kisbabája. Hetedikként jött az a baba, hat erős, egészséges gyerek után.

– Mi nem tudtuk a terhesség alatt, hogy bármi gond van, akkoriban még nem is lehetett nagyon tudni, pontos vizsgálatok híján – meséli. – Persze hogy épp olyan gyereket képzeltem el, amilyen az előző hat volt. De én akkor is megszültem volna, ha tudom… Sokként ért, amikor kiderült. Pláne, hogy akkor még nem úgy volt, hogy az ember fölment az internetre, és elárasztották az információk. A kisfiam sürgősségi császárral született meg, egy napig nem is láthattam utána. A férjem jött be hozzám, leült az ágyam szélére, és csak sírt, megállíthatatlanul. Tőle tudtam meg. Nem így kéne… Aztán semmi segítséget nem kaptunk, csak ott voltunk a tanácstalanságunkkal, a félelmeinkkel, a gyászunkkal. De sajnos ma is legtöbbször az történik, hogy az orvosok kizárólag a rosszat, a negatívumokat mondják el a szülőknek, akkor is, amikor már a terhesség alatt megvan a diagnózis. Mindezt rögtön azután, hogy hidegzuhanyként megkapta az önmagában is ijesztő hírt. Éppen hogy óriási támogatásra lenne szüksége ezeknek a kismamáknak, nem arra, hogy lerúgják őket a lejtőn.

„Huszonnégy órán át sírtunk”

Hathetes volt Éva kisfia, Peti, amikor kiderült, súlyos szívfejlődési rendellenessége van, ahogy a Down-os babák körülbelül felénél lenni szokott. Azt mondja, az nehéz volt, nehezebb, mint amikor a Down-szindróma kiderült.