Egyik nap váratlanul, mondhatni, szinte a semmiből hasított belém, hogy már július vége van, és még semmit sem csináltam, mármint semmi olyasmit, ami igazán nyári. Oldalba böktem az embert, és megosztottam vele a felismerést, miszerint te, hát még egy dinnyét sem ettem, meg strandon sem voltunk, és mindjárt augusztus, aztán meg már itt is az ősz meg a hideg, hát nem igaz, most van negyven fok, miért nem használjuk ki jobban.

Emlékszem, gyerekként mindig nagyon vártam a végtelennek tűnő, kalandos nyarakat, amiket vagy valamilyen napközis táborban töltöttem, vagy a Holt-Tisza partján álló kis fakunyhóban rosszalkodtuk végig tesóimmal és a nagyszülőkkel. Ilyenkor

megcsapott a szabadság semmihez sem hasonlító íze, amikor minden napban benne van valami újnak, valami izgalmasnak a lehetősége,

amikor a levegőben vágni lehet a dinnye- és főtt kukorica illatát, meg a ragacsos naptejét, és úgy kell kiimádkozniuk a mamáéknak sötétedéskor a vízből, hogy menjünk már be, mert szétcsípnek a szúnyogok, de az sem érdekel, ha véresre vakarom a dudorokat, semmi sem érdekel, mert ez a boldogság maga. 

(Kép: Getty Images)

Sokáig nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz felnőttként, amikor a kánikulában is dolgozni kell menni strandolás helyett, amikor a nyár már nem végtelennek tűnik, hanem csak öt nap szabinak, de az is lehetőleg hosszú hétvége környékén, hogy meglegyen azért a kicsivel több mint egy hét pihenő, amibe belesűrítünk mindent, amire emlékszünk gyerekkorunkból, hiszen nyaralunk, és ha beledöglünk is, de jól fogjuk érezni magunkat, istenengem!

Aztán felnőttem, muszáj volt dolgoznom, így ahogy a szentivánéjhez közeledve nőnek a napfényes órák és zsugorodnak az éjjelek, úgy szűkültek össze számomra is a nyarak, és

szaporodtak meg a semmilyen hétköznapok, amiken nem történik más, csak a létezés.

Viszont az a régi, zsigeri vágy a nyárra, a napsütésre és a szabadságra ugyanúgy megmaradt bennem, azt nem tudta az évek alatt egyre gyorsabb mókuskerék sem felülírni: aranyló napsugarak nyaldossák barna bőrömet, miközben egy fancy teraszon szürcsölgetem jófajta színes italomat a barátaim körében, akikkel minden nap újra és újra bevesszük és meghódítjuk a várost… 

Na persze, ahogy elképzelem… Hiszen a felnőttséggel az is együtt jár, hogy ezeket a spontán programokat több hét megszervezni, és általában az utolsó pillanatban valaki biztosan visszamondja, ha szerencsénk van, akkor csak ennyi változik, ha nincs, akkor pedig szakadni fog az eső. Ez egy törvény, vagy ha nem az, akkor annak kellene lennie, szóval szinte felesleges is szervezni, ráadásul amilyen UV-sugárzás van manapság, az 50-es fényvédővel nyakonöntve sem vállalnám már be az aszalódást, így hát még a napcsókolta bőrszín sem jön össze, nemhogy a végtelen bulizás meg egyebek. Pedig idő lenne rá.

De hova folynak a napok?

Az öregedés egyik idegesítő velejárója, hogy az élet felgyorsulni látszik. Ha úgy érezzük, hogy az idő rohan, elszáll, az elkeserítő lehet, és elgondolkodtathat, hogyan lassíthatnánk le. Az idő múlásának érzékelése valóban összefügg a korunkkal. „Egy 10 éves gyerek számára egy év az életének 10 százaléka” – idézi Dr. Santosh Kesair neurológus és idegtudóst az NBC. „Egy 60 éves számára egy év kevesebb mint két százalékot jelent az életéből.

Az időt az emlékezetes események alapján mérjük, és ahogy öregszünk, egyre kevesebb új dolog történik, amire emlékezhetünk, így úgy tűnik, mintha a gyermekkor hosszabb ideig tartott volna.”

Arra is van bizonyíték, hogy a kisgyerekek számára valóban lassabban múlik az idő. „A gyerekek munkamemóriája, figyelme és végrehajtó funkciói mind fejlődésben vannak az idegpályák szintjén” – idézi Dr. Patricia Costello idegtudóst ugyanez a cikk. „Az idegi átvitelük valójában fizikailag lassabb a felnőttekhez képest. Ez viszont hatással van arra, hogy hogyan érzékelik az idő múlását.”

A másik ok, amiért úgy tűnik, hogy az idő elszáll felettünk, az az, hogy az idő szűkülni látszik, amikor ismerős dolgokkal találkozunk, és amikor új ismeretekre teszünk szert, akkor kitágul. „Az idő egy gumiszerű dolog” – írja David Eagleman idegtudós a The New Yorker magazinban. „Kinyúlik, amikor valóban bekapcsoljuk az agyunk erőforrásait, és amikor azt mondjuk, hogy »Ó, ezt már értem, minden úgy van, ahogy vártuk«, akkor összezsugorodik.”

Valójában a napi rutin miatt érzékeljük úgy, mintha az idő múlása felgyorsult volna (Kép: Getty Images)

Ez a kapcsolat az idő rugalmassága és aközött, hogy az agyad új információkat dolgoz fel, arra mutat rá, hogy miért tűnik úgy, hogy az idő felgyorsul, ahogy öregszünk. Ahogy a világ egyre ismerősebbé válik, kevesebbet tanulunk, és néha még olyan információkat és tapasztalatokat is keresünk, amelyek beleillenek abba, amit már ismerünk, ahelyett, hogy új dolgokat próbálnánk ki. Kevesebb a kaland, a játék, a felfedezés, a kreativitás és a csodálkozás, hogy meghívjuk és bevonjuk az újdonságokat. Nem vagyunk tehát arra kárhoztatva, hogy az idő könyörtelen ritmusára meneteljünk. Időérzékünk furcsa és hajlékony – nyúlik, tömörül, és látszólag megállni látszik. De bizonyos mértékig formálhatjuk időérzékelésünket, más szóval, lelassíthatjuk az időt.

Állj, és ne tovább!

De ha az idő elvileg összeszűkül, amikor valami rutinszerű dolgot csinálsz, akkor miért tűnik mégis úgy, hogy az idő lassan telik, amikor nem szórakozol? A válasz abban rejlik, hogy az időt másképp érezzük, amikor megtapasztaljuk, mint ahogyan emlékszünk rá. Dinah Avni-Babad és Ilana Ritov kutatók szerint a rutin felszabadítja az agyműködést ahelyett, hogy teljes mértékben lekötné azt az új információkkal. „A rutin automatikus jellege miatt a figyelem erőforrásai az idő megfigyelésére maradnak” – írják a Rutin és az időérzékelés című tanulmányukban.

Ha valaha is végeztél már rutinszerű munkát (vagy figyeltél egy fazekat, miközben arra vártál, hogy a víz felforrjon), akkor

jól ismered az ún. figyelt fazék-effektust, amikor az idő mintha a szokásos idő sebességének töredékével haladna. Ha azonban változtatsz a rutinon, és az idő is gyorsabban fog menni.

„Egy figyelt fazék sosem tűnik forrásban lévőnek, de menj és nézd meg az e-mailjeidet, és mielőtt észrevennéd, máris forrni fog” – írja Claudia Hammond, az Időtorzulás: Az időérzékelés rejtélyeinek feltárása című könyv szerzője.

Nyaraláskor olyan dolgokat csinálunk, amiket máskülönben nem szoktunk – sajnos (Kép: Getty Images)

Ezzel szemben Avni-Babad és Ritov szerint az emlékezés arra, hogy mennyi ideig tartott valami, egy „konstruktív folyamat, amely magában foglalja a változási pontok felidézését”. Az új ismeretek, tapasztalatok és események ezen emlékezeti horgonyai alakítják azt, ahogyan az idő múlását érzékeljük, ami megmagyarázza, miért tűnik úgy, hogy az idő felgyorsul, amikor valami újat vagy érdekeset csinálunk, például amikor nyaralni megyünk. Hammond ezt „nyaralási paradoxonnak” nevezi.

Amikor jól érezzük magunkat, úgy érezzük, hogy az idő sokkal gyorsabban telik, mint amikor unatkozunk vagy szorongunk, de amikor visszatekintünk a nyaralásra, az idő megítélése nem azon alapul, hogy valójában hány órát töltöttünk a vakáción, hanem az egyes új emlékeken, amelyeket az alatt az idő alatt hoztunk létre.

Lényegében amikor minden nap ugyanazt a régi dolgot csináljuk, nem sok új emléket teremtünk. De a nyaraláson számos új emléket hozunk létre, mert minden, amit megtapasztalunk, új, és amikor később visszatekintünk erre az időszakra, az idő sokkal hosszabbnak fog tűnni az újdonságok miatt. Tehát bár a közmondás szerint az idő repül, ha jól érzed magad, szerencsére, ha az időérzékelés lelassításáról van szó, vannak jobb módszerek is, mint egyszerűen csak nem élvezni az időt.

A rutin az ellenség

Tehát ha meg akarod menteni a nyarat – és megfogni az időt–, akkor minél több új élményre van szükséged, amik kiszakítanak a hétköznapi rutinból. Ez nem új koncepció, valójában William James pszichológus már 1890-ben írt az időérzékelés jelenségéről a Pszichológia alapelvei című művében. James több mint egy évszázaddal azelőtt azonosította, hogy Dinah Avni-Babad és Ilana Ritov tesztelte volna ezt a jelenséget, hogy a rutinok automatikus jellege azt jelenti, hogy a tanulás valójában nem is történik meg. A kutatók rutinszerű és nem rutinszerű helyzetekben az időérzékelést vizsgáló kísérleteikben azt találták, hogy az emberek rövidebbnek emlékeztek az ismerős körülmények időtartamára.

A lényeg, hogy olyasmit csinálj, ami nem megszokott, például a csónakázás (kép: Getty Images)

Az egyik vizsgálatban a résztvevőknek meg kellett számolniuk, hányszor jelentek meg aláhúzott számok egy számok listájának egyes soraiban, majd meg kellett becsülniük, hogy a feladat mennyi időt vett igénybe. A „rutinos” csoportnál az aláhúzott szám mindig 5 volt, míg a „nem rutinos” csoportnál ez változott. Még ezekben az egyszerű, közel azonos feladatokban is a legkisebb újdonság, amelyet az aláhúzott számok keveredése nyújtott az 5-ös helyett, a nem rutinszerű csoport időtartam-becslését növelte.

„Hacsak az emberek nem tapasztalnak olyan jelentős változásokat, amelyek megtörik életük rutinját, és nem biztosítanak számukra horgonyokat, amelyeket az emlékezetből előhívhatnak, az élet a rutinszerű tétlenség egyetlen rövid, időtlen sorozatává válhat”

– írja Avni-Babad és Ritov a tanulmányban.

Ezek szerint nem kell azonnal a Bahamákra utazni vagy hegyeket megmozgatni ahhoz, hogy kitörj a megszokásból, már a legapróbb változtatás is rengeteget segít azon, hogy megtörd a rutint, ami által jobban fogsz emlékezni. Mondj igent a változásokra, fogadd el a kihívásokat, tanulj valami újat, kérdezz és figyelj meg!

Nyári bakancslista

Mi a barátommal azt csináltuk, hogy az eddig kimaradt nyári élményeket csokorba szedtük, és megbeszéltük, hogy minden héten megpróbálunk minél többet kihúzni erről a bakancslistáról. A fentiekből is kiindulva nem kell hatalmas dolgokra gondolni, a célunk inkább az volt, hogy minden olyasmit megtegyünk, ami számunkra egyet jelent a nyárral és a jó idővel, hogy egy picit nosztalgiázzunk és visszahozzuk gyerekkorunk egy darabját, ugyanakkor visszatekintve ne érezzük azt, hogy úgy telt el ez a három hónap, hogy „semmit” sem csináltunk. Ráadásul az elmúlt másfél év (és főleg azok a hosszú hónapok, amikor gyakorlatilag sehova sem lehetett menni a pandémia miatt) arra is ráébresztett, hogy mennyire fontosak ezek az „apróságok” ahhoz, hogy tényleg úgy érezzük, hogy nem csak túlélünk, hanem élünk is.

• Idénygyümölcsöt enni, főleg dinnyét
• Evezőtúrára menni a Dunán
• Strandra menni
• Fürödni a Balatonban
• Kiülni egy kellemes teraszra koktélozni
• Lángost enni
• Elmenni egy szabadtéri koncertre
• Este sétálni a belvárosban és élvezni a nyüzsgést
• Beülni abba a jó étterembe, amit már hónapok óta kinéztünk
• Elmenni Kisorosziba a szigetcsúcsra a kutyákkal
• Meglátogatni a nagyszülőket
• Enni egy fagyit
• Kertipartira menni
• Csapni egy barátnős/barátos estét
• Elmenni egy autós moziba
• Kiülni a teraszra és hallgatni a madarakat és a természetet
• Olvasni egy jó könyvet
• Kibicajozni a Római partra, aztán Szentendére
• Megnézni a Pre-Raffaelita kiállítást

És neked mi kerülne fel a listádra?

Kiemelt kép: Getty Images

Forrás