Sokan szerették Beke Katát, az ellenzékit. A bölcsészkaron egymás kezéből kapkodtuk ki az ÉS-t, mindenki olvasni akarta éles hangú publicisztikáit. – Helyettem írta…, rólam szól – vélekedett sok tanár. Minden sorának hitele volt, belülről kritizált. A Jelentés a kontraszelekcióról című könyve bestseller lett. „Kopott falak, agyonhajszolt, kopott ruhás nők – ez ma az iskola.” „Szeretnék végre megalázó anyagi gondok nélkül élni…” – nyilatkozta lapunknak 1988-ban* És akkor jött a hatalom: az MDF győzelmével pályája felívelt. Elhagyta szeretett gimnáziumát, képviselő lett, tavaly szeptemberben pedig államtitkár. És a népszerűség tovaröppent. Most óriási könyvkupacok között találom a minisztérium bánatos épületében. Ajtaján még kinn a neve, de ő már csomagol. Beke Kata néhány hete önként lemondott az államtitkárságról.

A hivatal

– Kezdjük ott a beszélgetést, ahol a gyorsinterjúk véget érnek! Azért távozik, mert kudarcot vallott? 

– A kérdés elég kemény, de jogos. Igen. Lényegében kudarcot vallottam, s most maradék becsületemet mentem. Képtelen voltam az általam elképzelt tempóban és minőségben elősegíteni a változásokat. Hosszú vívódás után döntöttem: nem vállalhatok közösséget egy szerintem gyenge, határozatlan vezetéssel. Már az idekerülésem is zűrös volt. Az MDF győzelme után rémülten vettem észre, hogy telik-múlik az idő s közben nem történik semmi. Pedig mi ígértünk valamit! Nemcsak az MDF, hanem sok, más párthoz tartozó kolléga is. Oktatási programunk sarkalatos kérdésekben megegyezik az ellenzéki pártok elképzeléseivel. Gondolataink együtt csiszolódtak elsősorban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetében, és nagyon nehéz elhatárolni, hogy ki, kitől tanult. Az MDF programját én szerkesztettem. Ebben szabad, demokratikus, sokszínű iskolarendszert ígértünk. Én, Beke Kata is ígértem… Augusztusban már nem bírtam tovább, s levelet írtam a miniszterelnök úrnak, bár tudtam, hogy a rendszerváltás első tanévét – pedig lehetett volna jókedvű, örömteli! – már elrontották. Elsősorban gyors, rövid távú intézkedésekre tettem javaslatot, hogy még mentsük a menthetőt. Gondolom, e levél hatására neveztek ki szeptemberben. Nem jöttem vidáman, de bíztam abban, hogy tehetek valamit.

– Eszerint a minisztérium olyan elátkozott hely, ahol minden tehetség, jó szándék gellert kap?

– Ebben az intézményben a hetvenes évek vége óta miniszterek jönnek-mennek, irányvonalak változnak, hol együtt foglalkoznak az oktatással és a kultúrával, hol szétszedik e két területet. A vezetés kapkodása elbizonytalanítja a beosztottakat. A normális körülmények között palástolt rossz tulajdonságok kitörnek…, sok az egyéb szempont: politika, státusféltés, személyes ellentét… De ebben az agyongyötört intézményben sok kiváló embert ismertem meg. Ők általában behúzódnak a saját munkakörükbe, s ellátják tisztességgel. Az sem igaz, hogy itt nagy pénzért rengetegen lógnak. A munkatársak anyagi helyzete sem jobb, mint az oktatásügyé. Jóval kevesebb a fizetés, mint más minisztériumokban.

– Miért nem tudott összefogni a tehetséges, jól felkészült kollégákkal? Miért maradt egyedül?