Költői és minden gyerekkel visszatérő kérdés: Mikor, hány évesen adhatunk tűt a kislányok kezébe, hogy felvarrják az első gombot? És hány évesen kaphatja meg a vágyott bicskát a fiunk, hogy segítségünkkel megfaragja a nyársat a szalonnasütéshez?

Megosztó kérdés, tudom. De megsejtet valamit abból, hogy manapság mennyire óvjuk, féltjük (olykor túlféltjük) a gyerekeinket.

Azelőtt a nagypapának, a szomszéd bácsinak, apának volt egy kis műhelye vagy műhelysarka, de legalább egy szerszámos fiókja kalapáccsal, fogóval, satuval, egy vasüllővel, amin együtt elgörbült szegeket egyenesítettünk, drótot hajlítottunk, deszkákból harapófogóval szeget húztunk ki. Ki gondolt ilyenkor arra, hogy ez nem más, mint a gyerek kézügyességének fejlesztése? Arra meg végképp nem, hogy e tevékenységek során életfontosságú dolgok történnek az agyban.

Nem is olyan régen ez a kézzel való „csinálás” a gyerekek korai életének természetes része volt. A kislányok anyával vagy a nagymamával gyúrták a tésztát, szaladtak ki a tojásért, húzták ki a kertben a retket, a répát. Az ilyen korú gyerekek dolga volt zöldet gyűjteni a nyulaknak, gazt egyelni a petrezselyem között, de segítettek egrest, ribizlit szedni, meggyet, cseresznyét, szilvát magozni. S ha elő is fordultak vízhólyagok, sérült körmök, bőr alá ment tüskék – nem okoztak tragédiát.