Jobaháza egy kis falu Győr-Moson-Sopron megyében, nyolc kilométerre a legközelebbi nagyvárostól, Csornától, a megyeszékhelytől pedig mintegy negyven kilométerre. Ez a kevesebb, mint hatszáz lelket számláló település a magyar alpaka-tenyésztés központja: gyakorlatilag innen indult országhódító útjára ez a Dél-Amerikából származó, hihetetlen finom gyapjúval rendelkező állat.
„Valószínűleg a miénk a legelső alpaka farm itthon”
– kezdi Demjén Mihály, amikor megérkezünk a falu szélén található házukhoz, amelyet hatalmas füves terület határol: itt élnek az alpakák, immár tizenegy éve.
Demjén Mihály és családja két évnyi felkészülés után 11 éve kezdett bele az alpakák tenyésztésébe (Kép: Hartinger Emese)
„Valamikor uborkát termesztettünk itt, de aztán a lányomék megvették a szomszédos földrészt is, akkor kezdtünk el gondolkodni, hogy mit kellene csinálni. Teljesen addig a miénk” – mutat udvaron túl a távoli földút felé, ahol éppen egy traktor robog el.
Az idős, energikus úr mindent tud ezekről a cuki, bolyhos állatokról, akiknek a tenyésztésébe csaknem másfél évtizede csöppent bele, szinte véletlenül. „Az egyik lányom, Cili Hollandiában él, a néhai férje, Charles is holland volt, ők találták ki, hogy fogjunk bele az alpaka tartásba. Akkoriban már volt néhány farm Európában, itthon viszont szinte senki nem foglalkozott ezzel” – emlékszik vissza a kezdet kezdetére. Mihály bácsi műszaki ember: mérnökként és tanárként dolgozott, viszont mindig is voltak állatai, igaz, nem egzotikusak, csak amolyan háztáji: csirke, disznó, de nem ijedt meg a kihívástól. Megbeszélte a család, hogy közösen vágnak bele: lánya, Cecília intézi a pénzügyeket, vezeti az üzletet, ő és az azóta elhunyt felesége pedig az állatokkal foglalkozik majd.
Akkor már nyugdíjas volt, így ideje volt rá, nem mellesleg legalább ezzel is tudott segíteni a családjának, hiszen egyébként nem halmozott fel túl sok örökölnivalót. Így hát feleségével ők is kitanulták az alpakatartás fortélyait. „Az alpaka – én úgy szoktam mondani – nőknek való állat: gyengéden kell viselkedni velük, mert nagyon érzékenyek. Ezért amíg élt a feleségem, ő gondozta őket, én, mondjuk úgy, a nehéz, fizikai munkát végeztem, például ellapátoltam a trágyát. De azóta mindent én csinálok.”
Elegáns kezdet
Demjénék valóban az elsők között vágtak bele az alpakatartásba: előttük csupán Németországból és Hollandiából idetelepültek hoztak magukkal néhány példányt, de nem tenyésztés céljából, sokkal inkább házi kedvencként tartva ezeket a teveféléket. Mára pedig igazán népszerű lett a tartásuk, az internetes böngésző rengeteg alpakafarmot dob ki országszerte. A Kistermelők Lapja információi szerint jelenleg 300-400 állat él az országban, és 20-30 amatőr és profi foglalkozik a tenyésztésükkel.
A farm előkészületei csaknem két évbe teltek: ennyi idő kellett ugyanis ahhoz, hogy a családi ház udvarában megépítsék az istállót, körbekerítsék a legelőnek használt területet, és nemzetközi képzéseken vegyenek részt. „Az alpaka nagyon érzékeny állat, ha nem megfelelően tartják, akkor nem is szaporodik, illetve a szőrének minősége is romlik. Így a lányom minden képzésen részt vett, amin csak tudott Nagy-Britanniában, Hollandiában, és szép lassan mindent megtanultunk a gondozásukról, hogy készen álljunk az első állatainkra.”
A fiúkat kerítéssel tartják távol a kancáktól ( Kép: Hartinger Emese)
Először három példányt vettek: Elegance-t, Contessát és Csokítót, akik még most is a farmon élnek. A 17 évével rangidős Elegance nyugdíjas matriarchaként hever egykedvűen a napon, míg körülötte a fiatalabb példányok és criák (az alpaka utódait nevezzük így) izgatottan kapják fel fejüket a jöttünkre. „Nem szeretik az idegeneket, amikor csoportok jönnek, akkor is kell nekik 10-15 perc, hogy megszokják: vannak körülöttük emberek. Utána már nincsen bajuk” – magyarázza. „Ő Dalma, ő Summer, a kerítés mögött pedig a fiúk, Polestar, Árpád és Előd” – folytatja vendéglátónk a tucatnál is több állat bemutatását, de bevallom: kissé elveszítem a fonalat, hogy melyik melyiknek az utódja. Ugyanis – bár természetesen vásárolnak is újabb példányokat, mert kell a vérfrissítés, és el is adnak– a mostani ménes egy része az első idehozott alpakák leszármazottja.
Évente kell nyírni a gyapjukat, ami különösen finom és értékes. „Nem annyira szeretik, de muszáj. A nyírás nélkül elpusztulnának” – magyarázza Demjén Mihály (Kép: Hartinger Emese)
Miért éppen alpaka?
Az alpakák nagyon aranyosak, cukik, okosak – bár Demjén Mihály szerint a kedves külső ne tévesszen meg, bizony tudnak rúgni, harapni és (a lámákhoz hasonlóan) köpni is. Az idegeneket is fenntartásokkal kezelik, de egy idő után meg lehet simogatni azt, amelyik engedi magát, és Mihály bácsi pontosan tudja, melyikük szereti. „Őt inkább ne, pimasz, de ő nagyon szereti, ugye, Summer? Erősen kell, mert a vastag gyapjújuk miatt nem érzik, ha csak finoman érünk hozzájuk, az olyan, mint amikor nekünk, embereknek a karunkon lévő szőrt birizgálja valami, inkább kellemetlen” – tanít a helyes simogatás trükkjére.
Az alpaka Dél-Amerikában őshonos állat, közeli rokona a lámának és a tevének. Viszonylag olcsó a fenntartásuk, mert a takarmánya nem kerül különösebben sokba (napi száz forint állatonként), és jól elvan a legelőn. Egy kifejlett tenyészállat ára viszont elérheti az egymillió forintot is. Nagyon óvni kell őket a stressztől, ha az alpaka nem érzi jól magát, akkor egyszerűen nem szaporodik, ráadásul – főleg a mének – gyakran, akár napjában többször is egymásnak ugorhatnak idegességükben. Ez egyébként a jobaházi farmon is elő szokott fordulni, mivel dominanciaharcok mindig akadnak, tartási körülményektől függetlenül. Mihály bácsi is többször állt két verekedő alpaka közé, volt, hogy meg is sérült közben. Egy betegség létezik, ami nagyon veszélyes rájuk nézve, mégpedig a bélférgesség, ami miatt kiemelten fontos az állatok és a lakóhelyük tisztántartása, a trágya gyakori eltakarítása, ezzel is csökkenthető a fertőzés veszélye. Ráadásul társas lények, ezért egyedül nem is lehet tartani őket.
Nagyon cukin néznek ki, de ez nem azt jelenti, hogy ész nélkül lehet simogatni őket, mert alapvetően bizalmatlan állatok, és meg tudják védeni magukat, ha megijednek (kép: Hartinger Emese)
Éppen ezek miatt, bár a kedves külsejük miatt egyre gyakrabban előfordul, de mégsem gyakori, hogy az alpakát pusztán hobbiállatként tartsák, ahhoz túl sok feladat jár vele. Gazdaságos csak akkor lesz, ha a gyapja megfelelő minőségű, mert akkor ki tudja termelni azt, amiért már megéri foglalkozni velük. Az alpaka gyapjú ugyanis a világ legfinomabb gyapja: hihetetlenül puha, selymes tapintású, ami felvéve egyáltalán nem szúr, rendkívül meleg, és ami talán a legfontosabb: teljesen hypoallergén, így allergiások is viselhetik.
A gyapjú minősége annál jobb, minél vékonyabb a szál vastagsága; a legjobb, legpuhább az első nyírásból származú bébialpaka-gyapjú. Mihály bácsi elmondja, hogy sokan megnyírják a fél éves criát is, de ő várni szokott vele, amíg betöltik az egy évet, onnantól viszont évente meg kell nyírni őket.
„Ha nem nyírjuk meg őket, az egy idő után fájdalmas nekik, mivel az alpakák nem vedlenek, a gyapjuk folyamatosan növekszik, és egy idő után összetapad, csomósodik, és gyakorlatilag megfullad a súly alatt. Kizárólag tapasztalt alpakanyírókat hívunk, ők végzik a műveletet, de én fogom le az állatokat. Ezért engem annyira nem is szeretnek, mert tudják, hogy én vagyok a nyírós ember” – nevet fel, de azért kérdésemre válaszolva gyorsan megnyugtat. „A nyírás nem fájdalmas számukra, inkább csak hisztiznek, olyan, mint nekünk a körömvágás. És mint mondtam, muszáj megtenni, az ő érdekükben.” Egy felnőtt állatról nagyjából három kilónyi gyapjút tudnak lenyírni, amiből fonalat csináltatnak, abból pedig két iparművész különböző dísz- és használati tárgyakat, de sokat el is adnak a világhálón keresztül.
Igazi kis közösség
Apropó, világháló. Demjén Mihály úgy beszél új-zélandi, holland vagy éppen dél-amerikai farmok tulajdonosairól, mint személyes jóbarátairól. Elmondása szerint az alpaka-tenyésztők egy igazi kis közösséget alkotnak: a kiváló minőségű gyapjúval rendelkező állatok szaporítása, adás-vétele miatt pontosan tisztában vannak azzal, hogy kivel mi a helyzet, és az internet segítségével nyomon is követik egymást. „Előfordult, hogy posztoltam a Facebookra az új criáról, az új-zéladi farmtulajdonos pedig rámírt, hogy felismerte, mivel tőle vettük az apját.”
Magyarországon pedig szinte kikerülhetetlen a Demjén család alpakás körökben, hiszen ők, vagyis pontosabban Mihály bácsi, az egyetlenek, akik alpaka-tartó tanfolyamot tartanak az érdeklődők számára. Úgy érzik, hogy a több mint egy évtized alatt felhalmozott tudást szeretnék megosztani azokkal, akik szintén szeretnének ebbe belevágni, és az állatok érdekében is az a jó, ha minél jobb körülményeket tudnak biztosítani számukra a tanfolyamnak köszönhetően. Egyébként ő és a lánya is folyamatosan képzik magukat, hogy minél naprakészebb legyen a tudásuk.
Okos állatok, hallgatnak a nevükre is – már amikor akarnak (kép: Hartinger Emese)
Ezen kívül az idelátogató állatbarátoknak is tart ismeretterjesztő előadásukat, miközben végigvezeti őket a farmon. „Egyszerre csak egy kis csoport vagy család érkezhet, az állatok nyugalma érdekében. Az itt töltött nagyjából egy óra alatt pedig igyekszem minden információval ellátni őket az alpakákról, és a kérdésekre is szívesen válaszolok” – meséli, és azt is elárulja, hogy az Állatorvosi Egyetemről is szokott gyakrolatra fogadni hallgatókat, akik – és ez az én megérzésem – nemcsak az egzotikus állatok miatt választják a farmot, hanem Mihály bácsi kedves természete és hatalmas szakértelme miatt is.
Mit tartogat a jövő?
Világszerte divatba jött az alpakatartás hobbi- és tenyészszinten is, így egyre több farm is nyílik itthon is. Mihály bácsi örül annak, hogy mások is felfedezik ezeket az okos állatokat. „Egyébként tényleg nagyon eszesek, például a nevükre is hallgatnak” – meséli. Ők megpróbálnak terjeszkedni a jövőben, még több állatot vásárolni, de ehhez több földre lesz szükségük. De ezek még csak tervek, mondja. Az biztos, hogy lánya, Cecília fog továbbra is az üzlettel foglalkozni, de hogy az állatok gondozását ki fogja átvenni, az még a jövő zenéje. „Az egyik lányunokám az, aki lehet, hogy folytatni fogja, ő nemrég hazaköltözött Hollandiából, hogy itthon járjon főiskolára. A többieket annyira nem vonzza a dolog.”
Kiemelt kép: Hartinger Emese
