Ki mondhatja el magáról, hogy szabad, amikor ezernyi feladat, kötelesség és szabály határozza meg a hétköznapjainkat? Ám ha helyes az a filozófiai értelmezés, miszerint a szabadság azt jelenti, magunk döntünk a sorsunkról, akkor a népszerű színésznőről joggal állíthatjuk: szabad ember. Ráadásul bátor, vagány, különös, és a közel egyéves spanyolországi „szökése” végén önfeledten nevetős. Hogy csinálja? Talán most megtudjuk.
Sokszor láttam színpadon és filmekben, de nem ismertem személyesen, s akkor lettem igazán kíváncsi rá, amikor többektől hallottam, hogy felpakolta a két kisebb gyerekét, és nekivágott Spanyolországnak. Nem hetes-kéthetes nyaralásra vállalkozott, mint mi, egyszerű halandók, hanem közel egy évig élt Marbellán tizenhárom éves fiával és kilencesztendős kislányával. Aztán olvastam mindenfélét: új párt talált a gyermekei édesapja, ezért futott ki Judit a világból…, ő talált új szerelemre Spanyolországban, és követte… Egy idő után elegem lett a mindentudók összevissza találgatásaiból, tehát felhívtam, és gyorsan megegyeztünk: még a hazaérkezése előtt beszélgetünk telefonon – ez aztán többórásra, sőt kétfelvonásosra sikeredett –, amikor még körülöleli őt a mediterrán világ, és a csevegésünknek nemcsak ő és én, de a tenger is szereplője lesz.
Ha körülnézel, mit látsz?
Ülök az apartmanunk teraszán, és bámulom a tengert. Ezer színben csillog, folyamatosan zúg, locsog és morajlik. Nem lehet betelni vele.
Csodálatos andalúziai településen laksz, amellyel éppúgy nem lehet betelni, mint a tengerrel. Amikor Zsófia spanyol királynéval készítettem interjút, maga mondta, hogy leginkább Marbellán (és Mallorcán) szeret nyaralni, de a szaúdi királynak is van ott palotája.
És régóta itt él egy gimnáziumi osztálytársnőm is, mi pedig 2020. augusztus 21-e óta. Amikor 2019 őszén elhatároztam, hogy elindulok, még Costa Ricába készültem, ahol egy gyerekkori barátnőm lakik. Oda akartam menni, hogy a gyerekeim angolul és spanyolul tanuljanak, már kinéztem az iskolájukat, kerestem a lakásunkat, és tavaly márciusban ki is mentem volna egy hétre, hogy mindent személyesen véglegesítsek, de ez az út már nem jött össze a járvány miatt. Aztán hónapokon át figyeltem a Costa Rica-i kormányinfót, majd gondoltam egy nagyot, és desztinációt váltottam. Beszéltem a Marbellán élő volt osztálytársnőmmel és több ottani barátommal, akiktől megtudtam, hogy a Costa del Solon nem olyan brutális a járvány, mint az ország más vidékein, legfeljebb mindenki bezárkózik a házába, és együtt döntöttük el, Marbella lesz az úti cél. Ennek örültek a gyerekeim, boldogan indultunk. Az iskolakeresés idején a barátnőmnél laktunk, és sokak segítségével találtam egy angol-spanyol kéttannyelvű iskolát, ami remek volt a fiamnak, Borikát egy családias Montessori-iskolába írattam. Ezután kiválasztottuk az önálló apartmanunkat – a járvány miatt sok volt kiadó –, ami szintén jól sikerült. Nem bántuk, hogy kicsit messzebb vannak az iskolák, hiszen jól elférünk, és a teraszról látjuk a tengert.
