Babaróka még sohasem volt nyaralni, nem is tudta, milyen lehet. De mivel Mamaróka és apa már hetekkel korábban lelkesen készülődni kezdtek, ő is nagyon várta.

Egyik reggel aztán olyan korán felkeltették, hogy Babarókának reggelizni sem volt ereje, és egész úton pityergett a fáradtságtól. Csak a vasútállomáson vigasztalódott meg, mert rajongott a vonatokért. A vonat ringatta is, álmosítóan zakatolt is, így hát Babaróka elhelyezkedett apa ölében, és nemsokára mélyen aludt.

Arra ébredt, hogy megérkeztek Hangyavárba. Első útjuk a szállásra vezetett, hogy minél hamarabb megszabadulhassanak a csomagjaiktól. Rend volt, tisztaság, de az egész annyira kietlen volt, hogy Babaróka legszívesebben sarkon fordult volna, hogy egész a vackáig szaladjon. Magához szorította az emberbabáját, és ijedten nézett Mamarókára. Mamaróka rámosolygott:

– Menjünk, járjunk egyet! – indítványozta.

– Menjünk! – vidult fel Babaróka.