A mindfulness állítólag sok mindenre képes a pszichénkkel: növelheti az önkontrollunkat, élesítheti a koncentrációnkat, bővítheti a munkamemóriánkat és fokozhatja a mentális rugalmasságunkat. Gyakorlásával kevésbé leszünk érzelmileg reaktívak, így nyugodtabban kezelhetjük a problémáinkat.
Azonban létezik egy olyan hatása is, amire nem biztos, hogy számítanánk, mégpedig a fokozott önzés. Egy nemrégiben készült tanulmány azt sugallja, hogy bizonyos esetekben a mindfulness gyakorlása felerősítheti egyes emberek önző hajlamait; a fokozott befelé fordulás hatására megfeledkeznek másokról, és kevésbé hajlandóak segíteni a rászorulókon.
Ez a megállapítás önmagában még nem lehet ok arra, hogy abbahagyd ezt a fajta meditációt, ha más szempontból hasznosnak találod. De egyre növekvő számú kutatás jut arra, hogy a mindfulness-gyakorlatnak a potenciális előnyök mellett nemkívánatos mellékhatásai is lehetnek – és sok pszichológus most már úgy véli, hogy a hype mellett az egyes meditatív gyakorlatok potenciálisan negatív következményeit is jelezni kellene.
(Csak) magamra figyelek
A tanulmány Michael Poulintól, a buffalói New York Állami Egyetem pszichológia docensétől származik, aki azt akarta megvizsgálni, hogy a mindfulness hatásai függhetnek-e a kulturális kontextustól és a gyakorló emberek meglévő értékrendjétől.
Különösen érdekelte, hogy az emberek hogyan gondolkodnak önmagukról, azaz az önkonstrukciójukról. Vannak, akik függetlenebb, a személyes tulajdonságokra összpontosító nézőpontot képviselnek; ha arra kérik őket, hogy jellemezzék magukat, akkor talán az intelligenciájukat vagy a humorérzéküket hangsúlyozzák. Az interdependens, azaz függő szemléletű emberek ezzel szemben hajlamosak arra, hogy önmagukról a másokhoz fűződő kapcsolataik alapján gondolkodjanak; ha arra kérik őket, hogy jellemezzék magukat, azt mondják, hogy „lány” vagy „apa” vagy „főiskolai gólya” – olyan dolgokat, amelyek a társadalmi szerepeket vagy a csoporttagságot hangsúlyozzák.
Bármely népességen belül mindkét attitűd keveredik, de az ázsiai országokban, például Kínában és Indiában – ahonnan a buddhizmus ered – átlagosan nagyobb az egymásra utaltság, míg az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Európában az emberek inkább függetlenebbek.
Hogy kiderüljön, hogy ez befolyásolja-e a nyugati tudatosság hatását, Poulin 366 főiskolai hallgatót hívott meg a laboratóriumba, és először egy kérdőívet adott nekik, amely a függetlenségüket vagy az egymásra utaltságukat mérte. Ezután a csoport felét arra kérték, hogy végezzenek el egy meditációt, amely a légzés megfigyelésére összpontosít, a kontrollcsoport pedig egy „látszat” meditációt kapott, amely abból állt, hogy 15 percig ültek és hagyták, hogy az elméjük elkalandozzon. A gyakorlat lehet, hogy pihentető volt, de nem arra volt tervezve, hogy növelje a tudatosságukat.
Ezután következett a pro-szociális viselkedés tesztje, amelyben a diákoknak egy új projektről meséltek, amelynek célja egy hajléktalanokat segítő jótékonysági szervezet finanszírozása volt. Ezután lehetőséget kaptak arra, hogy borítékokat töltsenek meg a programot hirdető marketinganyaggal, amelyet az egyetem öregdiákjainak küldenek el – de közölték velük, hogy nem kötelesek ezt megtenni, ha idő előtt távozni szeretnének.
A mindfulness számos potenciális előnnyel jár, de a független gondolkodásúak számára az önzés mértékének növekedése váratlan mellékhatás lehet (kép: Getty Images)
Poulin azt találta, hogy a meditáció hatása az emberek meglévő hozzáállásától függött. Ha már eleve egymásra voltak utalva, akkor a mindfulness-gyakorlaton részt vevők sokkal több időt voltak hajlandóak a jótékonysági feladatra fordítani; összességében mintegy 17%-kal több borítékot töltöttek meg, mint a kontrollcsoport. Ha viszont független gondolkodásúak voltak, akkor pont az ellenkezője történt –
a mindfulness hatására még inkább énközpontúvá váltak, így kevésbé voltak hajlandóak segíteni a hajléktalanoknak.
Összességében mintegy 15%-kal kevesebb borítékot töltöttek ki, mint a kontrollcsoport.
Hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az eredmény megalapozott, Poulin csapata egy második kísérletet is végzett, amelyben a résztvevők először egy rövid szöveget kaptak, amelyet vagy egyes szám első személyben (én), vagy többes szám első személyben (mi) írtak. Miközben olvasták a szöveget, az összes névmásra rá kellett kattintaniuk – ez egy olyan egyszerű feladat, amelyről köztudott, hogy vagy az önálló, vagy az egymásra épülő gondolkodást alapozza meg. Ezután elvégezték a meditációs feladatokat, majd a pro-szocialitásuk tesztelésére megkérdezték tőlük, hogy akarnak-e időt szánni arra, hogy online csevegjenek a hajléktalanokat segítő jótékonysági szervezet potenciális adományozóival.
A mindfulness-gyakorlat ismét eltúlozta az énképük hatását, az interdependens gondolkodásúaknál fokozta az altruizmust, a függetlenebb gondolkodásúaknál pedig csökkentette. Tekintettel arra, hogy a nyugati világban élők közül több a független, ez sok mindfulness-gyakorlót érinthet.
Botcsinálta önsegítség
Ez az eredmény pedig új alapanyagot szolgáltat a mindfulness mozgalom kritikusainak, akiknek Ronald Purser, a San Franciscó-i Állami Egyetem menedzsmentprofesszora a legfőbb képviselője. McMindfulness: Hogyan vált a mindfulness az új kapitalista spiritualitássá? című, 2019-ben megjelent könyvében leírta, hogyan váltak el az ősi gyakorlatok az eredeti buddhista tanításoktól.
„A mindfulness-gyakorlat célja az volt, hogy elvezessen ahhoz a világos belátáshoz, hogy annak ellenére, hogy különállónak tűnik, minden jelenség – beleértve az én-érzetünket is – valódi természeténél fogva relatív és egymástól függő” – írja. Nyugaton azonban számos új inkarnációjában a termelékenység és a teljesítmény növelésének eszközeként használják. „A mindfulness lecsupaszított, barkácsolt önsegítő technikává vált” – fogalmaz Purser. „Egy újabb eszközzé, amellyel mások előtt járhatunk. Nem lepte meg Poulin megállapítása, anekdotikusan ő is hallott már hasonló hatásokról.”
A mindfulness önmagában nem veszélyes vagy káros, de érdemes a megfelelő technikát kiválasztani (kép: Getty Images)
Thomas Joiner, a Floridai Állami Egyetem pszichológiaprofesszora és a Mindlessness: A tudatosság romlása a nárcizmus kultúrájában című könyv szerzője hasonlóan vélekedik. Szerinte a buddhista gyakorlatokat „perverz módon önközpontú, öndicsőítő mechanizmussá” változtatták.
Az arany középút
Joggal mondhatjuk, hogy Purser és Joiner nézetei a mindfulnessről a spektrum szélsőségesebb végére esnek; általában véve a mindfulnesszel foglalkozó pszichológusok továbbra is optimisták a gyakorlat azon lehetőségét illetően, hogy az élet számos területén javíthatja a jólétet.
Úgy tűnik azonban, hogy egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy egyes előnyeit túlértékelték, és hogy a lehetséges hátrányokat nem vizsgálták (eddig) kellőképpen. Egyes tanulmányok szerint a mindfulness például fokozhatja a szorongást és bizonyos embereknél pánikrohamot válthat ki – ez a veszély nem igen szerepel a gyakorlatot népszerűsítő számos könyvben, alkalmazásban és tanfolyamon.
Sokkal több átláthatóságra van szükségünk ezekről a kevésbé kívánatos mellékhatásokról – beleértve az önző viselkedés fokozásának lehetőségét is. „Feltétlenül úgy gondolom, hogy azoknak, akik népszerűsítik vagy gyakorolják a mindfulness-t, tisztában kellene lenniük ezzel a potenciális problémával” – idézi Poulint a BBC.
Talán meglepően hangzik, de a mindfulness fel is erősítheti a rossz érzéseket, amiktől szabadulni próbálsz (kép: Getty Images)
Alaposabb kutatásra van szükség a mindfulness-technikák terén is. A tudatos légzés, amelyet Poulin a kísérletében használt, a legnépszerűbb mindfulness-gyakorlat, és ha csak felületesen érdeklődünk a terület iránt, lehet, hogy ez lesz az egyetlen technika, amit megismerünk, pedig sok más is létezik, amelyek mindegyike segíthet egy-egy készségfejlesztésben.
Tania Singer, a németországi Lipcsében található Max Planck Institute for Human Cognitive and Brain Sciences igazgatója egy részletes, kilenc hónapos kísérlettel szolgáltatta az egyik legerősebb bizonyítékot a különböző technikák változatos hatásaira. A résztvevők számos ülésen keresztül végeztek a tudatos jelenlét javítását célzó gyakorlatokat, például a tudatos légzést, valamint olyan technikákat, mint a „szeretetteljes kedvesség meditáció”, amelynek során tudatosan gondolkodtunk a másokkal – köztük közeli barátokkal és vadidegenekkel való kapcsolatunk érzéséről. Részt vettek a „figyelmes hallgatás” páros munkájában is, amelyben mindenkinek különös figyelmet kellett fordítania a másik érzelmi helyzetéről szóló leírásaira.
Singer mindeközben részletes kérdőívekkel követte nyomon a hatásokat, beleértve az együttérzés mértékét is, amely a szeretet-kedvesség meditációt és a páros munkát követően jelentősen megnőtt. Érdekes módon úgy tűnt, hogy ezek a gyakorlatok csökkentették a legnagyobb mértékben az emberek stresszreakcióit is, mert nemcsak azt tanuljuk meg, hogy empatikusan hallgassunk; megtanuljuk megnyitni a saját sebezhetőségünket is. Ez lehetővé tette a résztvevők számára, hogy felismerjék a pozitív és negatív érzések „közös emberségét”, ez a gondolkodásmód pedig később segített nekik abban, hogy jobban megbirkózzanak a stresszes helyzetekkel az életük további részében.
Poulin egyetért azzal, hogy a többi mindfulness-technika ellensúlyozhatja az általa megfigyelt hatásokat azoknál, akik átfogó programot követnek. Őt inkább a túlságosan leegyszerűsítő tanfolyamok aggasztják, amelyek a mindfulness-t úgy tanítják, mint egy egyszerű módot az agyműködés fellendítésére. „Az alkalmazások elterjedésével és a mindfulness vállalatokon belüli, például a termelékenység növelését célzó alkalmazásával néha hiányzik a mindfulness erkölcsi dimenziója” – véli.
Bármikor, amikor megpróbáljuk megváltoztatni a mentális működésünket, az széleskörű következményekkel járhat a viselkedésünkre nézve, és óvatosnak kell lennünk minden olyan termékkel vagy szolgáltatással, amely azt állítja, hogy „gyors megoldást” kínál. Más szóval itt az ideje, hogy egy kicsit tudatosabban bánjunk a tudatosság használatával.
Forrás: BBC kiemelt kép: Getty Images
