Magyarországnak nincs se tengere, se tengerbiológusi képzése, viszont van egy állampolgára, aki rajong a bálnákért, és évek óta azért dolgozik, hogy megismertesse, megszerettesse velünk a cetféléket. Sándor Judit az olaszországi bálnalestúrák visszatérő vendége, és ha csatlakozunk hozzá, előttünk is feltárulhatnak a víz alatti világ csodái.

Az imperiai kikötő melletti vidámparkban este még dübörgött a zene, pörgött a körhinta, de a reggeli napsütésben már az összes játék üresen pihen. Most a parton, a kékre-fehérre festett hajó, a Corsara előtt gyűlik a sor. A többség olasz, de velünk vár Sándor és Mónika, illetve Sándor Judit, az Én a bálnákkal vagyok projekt vezetője is. Nekünk, magyaroknak ő szervezte meg a programot.

Judit tíz éve vett részt az első bálnalestúráján Genovában. Akkor látott egy ámbráscetet, ahogy kifújta a vízoszlopot és kiemelte a farokúszóját a vízből.

– A visszaúton úgy ültem, mint akit megbűvöltek – mondja. ‒ Elvarázsolt az állat közelsége, valószínűtlen mérete, megérintett, hogy hozzá képest kis porszemek vagyunk.

Az olaszországi bálnalestúrákat három éve intézi – nyaranta, a marketinges és mentáltréneri munkái mellett –, célja, hogy a magyarok is megismerjék a tengerek élővilágát. Azonkívül iskolásoknak tart előadásokat, honlapján pedig folyamatosan gyűjti a bálnákkal kapcsolatos érdekességeket. Ilyen például, hogy míg korábban a kutatók nyílpuskából kilőtt tapadókoronggal vettek szövetmintát a nehezen megközelíthető állatokról, napjainkban már drónra szerelt Petri-csészét manővereznek a bálnák kilélegzett párafelhőjébe, abból nyerik ki a DNS-üket.

Korláttól korlátig

A kezdést tizenegyre tervezték, de a kapitány, Franco Chiaschetti végül korábbra, kilencre tette át a programot: az előrejelzés délutánra közel kétméteres hullámokat jósol, azokat elkerülné. Háborgó tengernél el se indul.