A fiatalok egy része nem akar elköltözni a szülői házból, hiába próbálják kitessékelni őket, mások pedig éretlenül, túl korán indulnak neki a nagyvilágnak. Két ellentétes irány, két ellentétes megoldás, amelyek mögött mégis nagyon hasonló okok állnak.

– Tizenhat éves korom óta dolgozom, bezzeg a lányom élvezi a jólétet, esze ágában sincs elköltözni otthonról – panaszolja Ica, a 25 éves Gabriella édesanyja. – Jönnek- mennek a barátjával, hol itt alszanak, hol ott, mi, szülők meg mossuk a ruháikat, etetjük őket, hogy ne kelljen albérletre költeniük a fizetésüket. Mert a fiúnak is van állása, méghozzá elég jó. Rákérdeztem már, mikorra tervezik az esküvőt, mert azzal mégsem állhatok eléjük, hogy na, mikor mentek el végre. De erre csak legyintettek, hogy majd. Egyszer. Ha eljön az ideje.

Otthon ragadni

Úgy tűnik, egyre később jön el az ideje, a felnőtt gyerekek egyre később hagyják el a szülői házat. Míg 2005-ben Magyarországon a fiatalok fele maradt viszonylag sokáig az otthon biztonságában, addig ez az arány 2019-re hatvankét százalékra nőtt. Egy fiatal magyar férfi ma átlagosan huszonnyolc évesen költözik el otthonról, egy nő pedig huszonhat évesen. Egyre gyakoribb az is, hogy az iskolai tanulmányaikat már befejezték, sőt dolgoznak is, saját keresettel rendelkeznek, mégsem vágnak bele az önálló életbe. A demográfusok a korlátozott munkaerőpiaci lehetőségekkel, anyagi okokkal és a kitolódó tanulmányi idővel magyarázzák a jelenséget. Pedig lélektani szempontok is erősen közrejátszhatnak ebben.