Már megint a nyomomba szegődött Krúdy Gyula. Már megint nem hagyja, hogy észrevegyem a nagyváros forgalmát, a szmogot, a zajt, megint azt súgja a fülembe: csak a szépre figyelj! Én meg hagyom, hogy elandalítson a Víziváros sok girbegurba utcája, szűk lépcsősora, a Mátyástemplom ide látszó tornya. Ballagok a lejtős úton, közben várom, hogy a Jégverem utcából – milyen zamatos utcanév! – elém libbenjen egy karcsú, napernyők dáma, hogy mellém szegődjön egy fiáker, hogy leszólítson egy merengő tekintetű, keménykalapos, sétapálcás úr. Várom az úriembert, várom…, helyette éktelen csikorgással fékez mellettem egy megnyomott ajtajú, piros Opel, s kipattan belőle egy egyáltalán nem század eleji hölgy: farmerban, dzsekiben. Vékony termetét meghazudtoló erővel pakolja kövér kosarait a csomagtartóból a járdára. Krúdy ennyi dinamizmus láttán fejvesztve búcsút int, én meg ott maradok földbe gyökerezve a fiatalasszony mellett, hiszen jól ismerem legalább tíz esztendeje. Gyógypedagógus, szociológus, doktorált, több színvonalas kötet szerzője, szerkesztője. N. Mária – barátainak Mió – fanyarul elmosolyodik döbbent fizimiskámon, és betessékel a sarki boltba. – Íme a birodalmam – mutat körbe teátrálisan a húsz négyzetméternyi, parányi helyiségben.

A sznobok éhen halnak 

Micsoda gazdag választék! Mennyiféle sajt! Gomolya is van, a kedvencem! És házi kolbász, szalámi, snidling, paradicsom, zöldpaprika, narancs, csokoládék, fűszerek! Mirelit spenót?! Panka lányom kedvence. Elvesztem: kitört belőlem a háziasszony. Kedves, intelligens arcú idős hölgy szolgál ki. Beszéde olyan választékos, hogy hirtelen gyanút fogok. Ha N. Mária birodalma a bolt, akkor ki áll a pult mögött?