A színház mindenkié! ‒ hirdetik a Déryné Program művészei, akik vándortársulatukkal olyan térségekben lépnek fel, ahol nincs elég anyagi forrás a színvonalas előadások meghívására. Ezek az alkalmak kiválóak arra, hogy a színészek csiszolják a rögtönzési képességeiket is, főleg, ha műsor közben kitör a vihar.

A Tolna megyei Iregszemcsét alig két és fél ezren lakják, abból hat kamasz fiú éppen a Kastélypark melletti betonon focizik, amikor kora délután megérkezünk. A nagy füves pályán már épül a színpad ‒ rajta letapétázott zongora ‒, a sörsátor is áll, a kettő között a leendő nézőtéren üres padok sorakoznak. A Déryné Társulat este A falu rossza című darabot adja elő. A tíz színész még úton van, de a stáb többi tagja órák óta dolgozik a kulisszák mögött. Az öltöztető, Staudt Laura a szereplőknek már bekészített tíz széket, mindegyik előtt fekete csizma, a támlákra népviseleti ruhákat terített. Laura színésznövendékként kóstolt bele a színházi létbe, de a szereplést lelkileg megterhelőnek érezte, ezért végül a jelmeztervezés és a varrás felé fordult.

– Indulás előtt háromszor ellenőrzök mindent, mert ha a helyszínen derül ki, hogy egy ruha otthon maradt, az kellemetlen – válaszolja, amikor arról kérdezem, miben más a vándorszínházas műfaj a kőszínházhoz képest.

Ha a terepen történik valami gubanc előadás közben, az szintén tartogathat kalandokat. Bármikor előfordulhat például, hogy a két jelenet közti átöltözésnél beakad a cipzár, és a színésznek szét kell tépnie a ruhát. Vészhelyzetekben segít a piros bőrönd: a túlélőcsomag, amiben a cérnától, ollótól a szúnyogriasztóig és a dezodorig minden van.

A kellékes, Kosár Anna sem csak azzal tudja kibontakoztatni a kreativitását, hogy minden fellépésnél új körülményekhez alkalmazkodik. ‒ Az egyik darab végén a színésznő kinyitja az ajtót, és a kertből virágszirmokat fúj be a szél, ehhez a takarásból dobáljuk a szirmokat egy ventilátor elé ‒ meséli. ‒ Egyszer a jelenet előtt már dugtam volna be a ventilátort a konnektorba, amikor észrevettem, hogy a csatlakozó egyik pöcke ferdén áll. Gondoltam, kiegyenesítem, erre kiesett. Levert a víz. Odarohantam az egyik díszleteshez, hogy nézze meg, ő rávágta, kuka, de eszébe jutott, hogy amikor megérkeztünk, és a helyi színházban pakolásztunk, látott egy ugyanilyen ventilátort. Mint az őrült, úgy futottunk érte, és ahogy bedugtuk, már fújtuk is a szirmokat.