A Vígszínház színpadán már áll a díszlet a Szerelmek városához, a próba még nem kezdődött el. Hasi keres egy csendes zugot, ahova leülhetünk, közben szabadkozik, hogy nem kenyere az interjúadás – ahogy a fotózás sem –, de igyekszik összeszedni a gondolatait. Épp ezért már az elején le is szögezzük, ez nem interjú lesz, hanem egy „nagyjábóli helyzetjelentés”.
A Szerelmek városa még mai szemmel is látványos, magával ragadó filmalkotás, de érdekelne, ti hogyan látjátok, mit mond ma ez a mű a szerelemről, az idealizmusról, a művészetekről. Mitől lehet ez mai? Egyáltalán, miért pont ebből a filmből készítettetek színdarabot?
Az 1945-ös opuszt mesterünk, Marton László ajánlotta a figyelmünkbe, még az egyetemi éveink alatt. Az alkotó nézi a körülötte lévő világot, a kortársait, és ahogy egy gazdasági ember piaci réseket, úgy az alkotó értékréseket keres. Melyik az a kérdés, amit a mi generációnknak itt és most fel kell tenni? Manapság hazánkban nagyon nehéz elkerülni, hogy az embert ne sodorják bele valamelyik politikai áramlatba – generált a kettészakítottság. Ha az ember nem akar beállni, akkor is beállítják, ez sajnos évszázados hagyomány, alig elkerülhető örökség, és talán a jelenlegi média hibája is, mert előszeretettel címkézi az embereket a puszta hírérték miatt. A kettészakítottság nagyon leegyszerűsítette a közbeszédet igenekre és nemekre, miközben az élet ennél sokkal bonyolultabb.
A Szerelmek városával mi a világnak egy olyan nézőpontját szeretnénk felkínálni, ahol nem játszik ekkora szerepet a politika a mindennapi életben. Olyan realitást, ahol az emberek vágyai, kapcsolatai, önreflexiói távol kerülnek a politikától. Tele van így is az élet botladozásokkal, nem szép dolgokkal, árulásokkal és csalásokkal, mint ahogy ezt a mű meg is mutatja, de mégis… emberibb helyzetbe kerülünk, ha elfogadjuk azt a realitást, amit a Szerelmek városa kínál.
Akkor ti úgy vélitek, a színháznak mégsem kell reflektálnia a mindenkori helyzetre?
Dehogynem! A színháznak kötelező lenne reflektálnia, de a politika mai szintje lejjebb van, mint a kultúráé. Mindenhonnan ömlik a szó, de olyan emberekről beszélgetnek, akik gyakran sokkal kisebb kaliberűek, mint azok, akik beszélnek róluk. Közben nem figyelnek a saját szomszédjukra, gyerekükre, barátságaikra.
A Szerelmek városa – amit a kritikusok a 20. század legnagyobb filmjének választottak – már keletkezéstörténetében is izgalmas. Az író, Jacques Prévert és a rendező, Marcel Carné, a múlt század két zseniális alkotója a második világháború idején kezdte el forgatni a filmet, sokszor titokban. Amikor az egész világra rátelepedik a nácizmus, ők nem egy háborúról szóló filmet csinálnak, hanem olyat, ami örök érvényű emberi dolgokat mutat fel – ezért működik ma is. Mint ahogy Dosztojevszkij is mai, a Biblia is mai, Arisztotelész is mai.
Jó érzés újra a színházban lenni?
A járvány után? Igen, jó. Bár a vírus iszonyatosan nagy tanítás volt számomra, bibliai tanítás. Nagyon fájt a szívem azokért, akiket érintett. Emellett rengeteg mindent újragondoltunk, így, hogy kiestünk egy tíz éve tartó pörgésből. Jó volt pihenni. Azt hittük, a világ egy megállíthatatlan óriáskerék, de hirtelen, mintha a Jóisten bevert volna egy oszlopot, megállt a kerék.