Ásós Géza Békés megye leghíresebb cigány vendéglőse. Meg úgy nagyjából az országé is. A kétszáz kilós, hatalmas termetű férfi az elmúlt tíz évben körülbelül mindent elért, amit ebben a műfajban el lehet. Megállás nélkül dolgozik, pörög, és mindezek mellett hihetetlenül jól kommunikál. Meg hát: a hatalmas testben hatalmas szív munkál.

Végtelen hosszúnak tűnik az M44-es autóút. Tombol a nyár végi kánikula, az aszfalt vibrálva és fényesen tükrözi az eget. Mint egy klímaváltozásos-posztapokaliptikus sci-fiben, sem előttünk, sem utánunk senki az aszfaltcsíkon. A Mad Max-életérzést viszont gyorsan felváltja valami egészen más: megérkezünk Gyulára, és csak ámulunk. Hogy a román határ menti kisváros ennyire szép, kedélyes és ápolt, azt ugyan tudtuk – de más ezt élőben megtapasztalni. Kedves házak, virágos porták, na és a Várfürdő, ami ezen a keddi hétköznapon is telt házzal üzemel.

– Három szilvapálinkát, két csülköt és egy birkapörköltet kérnénk – mondja egy kedves hölgy. A Kira büfé előtt állunk, ez az „ország első cigány vendéglőjének” nyári kihelyezett részlege. Ásós Géza tíz évvel ezelőtt nyitotta Békésen a Kira vendéglőt, és minden, cigányokkal kapcsolatos előítéleten átgázolt. Dolgoztak szakadásig, a hely pedig tiszta volt, és kedélyes. Nem véletlen, hogy van már Kira 2. is Békéscsabán, aztán itt van ez a stand. Majdnem minden fogáshoz odaírták, hogy „Géza-módra”. Még a fröccshöz is. Géza szerint ebben 3 : 2 az arány a bor javára. (Ez máshol a házmester lenne, de itt nem.)

– A visszatérő vendégeim már tudják, hogy a „Géza-módra” a tartalmas, fűszeres ételeket jelenti, amikbe sokszor lila hagymát, kolbászt, szalonnát, csülköt teszünk. A cigány gasztronómiát mutatom meg az embereknek: látsz itt is cigány káposztát, füstölt csülkös pacalt. A cigány vendéglátás azt jelenti, hogy odaadsz egy fél csirkét, és nem dekázod. Nem azt mondod, hogy ötezer forint kilója, és akkor most huszonöt deka volt a csirke, fizessen ennyit meg ennyit. Hanem azt mondod, hogy itt van egy fél csirke krumplival, edd meg, egészségedre. Nem centizzük az ételt, nem filléreskedünk. Jókedvűen csináljuk.

Pénz és emberség

Délre jöttünk találkozni, de hogy rendesen leülhessünk beszélni, arról vagy két óráig szó sem lehet. Özönlik a nép a Kirához, Géza pedig bent áll a pultban, fáradhatatlanul szórja kifelé az ételt, és kedélyesen tárgyal a vevőivel. Egy család jön, akik egy évvel ezelőtt jártak itt, és „ilyen birkapörköltet még nem ettek; remélik, most is ugyanolyan”. Géza biztosítja őket róla, hogy persze. „Kenyér? Azért itt nem kell fizetni!” – és odadob a pörkölt és a krumpli mellé egy fél veknit, szeletelve.