Mamaróka olyan lelkesen mesélt a Kölyökőrzőről minden elalvás előtt, hogy Babarókában is felébredt a kíváncsiság. Végül már ő nyúzta az anyukáját, hogy menjenek, nézzék meg, ne üljenek otthon a kotorékban. Mamaróka egy darabig kérette magát, aztán kézen fogta Babarókát, és elindultak a Kölyökőrző felé.
Ahogy leszálltak a buszról, azonnal megpillantották. Óriási kert volt hintával, csúszdával, terebélyes fákkal a mókusoknak és peléknek, röpdével az ügyetlenebb madárfiókák számára, tavacskával az ebihalaknak, lapos kövekkel a növendék gyíkoknak, pocsolyával a vadmalacoknak, kisebb-nagyobb lyukakkal az ürgéknek, a nyusziknak és a kisegereknek.
Egy megfáradt paradicsommadár jött elő a fogadásukra, lankadtan húzta farktollait a földön.
– Isten hozott benneteket!
Babaróka éppen köszönt volna, ahogy illendő, mikor olyan különöset látott, hogy megfeledkezett magáról, és hangosan felkiáltott:
– Anya, ez mi?
