Nagyon úgy tűnik, hogy a frontérzékenység is olyasmi, mint a narancsbőr a női testen: sokkal többeknél fordul elő, mintsem hogy abnormálisnak lehessen nevezni. Mindössze minden negyedik ember van abban a szerencsés helyzetben, hogy elmondhatja magáról: az időjárás-változást egyetlen porcikájában sem érzi. Szabó Judit Nikoletta írása.

A lakosság háromnegyedét többé-kevésbé sújtó, igen változatos, és többnyire egyéni jellegzetességeket mutató tünetegyüttesért a hideg és meleg légtömegek határán kialakuló légköri képződmény, a front felelős. A különböző hőmérsékletű légtömegek találkozásakor a hőmérséklet, légnyomás, páratartalom, oxigéntartalom, szélerősség és ionizáció egy időben változik meg. A jelenséggel Vilhelm Bjerknes norvég fizikus-meteorológus foglalkozott először behatóan: ő alkotta meg az 1920-as években a front fogalmát. A frontok Magyarországon átlagosan hetente kétszer teszik próbára a rájuk érzékenyek türelmét: hetente általában egy ciklon vonul át hazánk felett, ami egy hideg- és egy melegfrontot jelent. A frontmentes, magasabb légnyomású időszakot, a „békeidőt” nevezzük anticiklonnak.

A szervezet alkalmazkodik, ahogy tud

A frontok tehát jönnek-mennek, az emberi szervezet pedig, mint ahogy egyébként joggal elvárható tőle, reagál a környezete változásaira. Ez az alkalmazkodás idegi és hormonális mechanizmusok, azaz vegetatív reakciók beindítására készteti testünket, s ezek okozzák a kellemetlen tüneteket. Az egészséges szervezet általában jól menedzseli a környezetváltozás okozta reakciókat, a frontérzékenység igazi elszenvedői a krónikus betegek, a legyengült szervezetűek és az immunhiányos állapotúak. A gyermek- és időskorúak is jobban ki vannak szolgáltatva az elemeknek frontátvonuláskor, ennek oka, hogy a kicsik szervezete még tanulja az alkalmazkodást, míg az időseké lassabban reagál. Mindemellett a stressz is hajlamosít a frontérzékenységre: nemhiába érezzük úgy, hogy ilyenkor minden idegszálunk megfeszül; a környezeti változásokat is éppígy túlreagáljuk.