Ez a szokatlan csend több szempontból is gondolkodásra késztetett. Elsőre az jutott eszembe, hogyan lehetséges az, hogy a svéd anyák ilyen zen nyugalommal, csúnyábban fogalmazva idült mosollyal az arcukon csinálnak végig egy játszótári délelőttöt. Hogyan lehetséges, hogy nem hagyja el egy hangos szó a szájukat? Az első reakcióm az értetlenség volt, ezt követte az irigység, majd végül az önvizsgálat. Hiszen az ő viselkedésük azonnal tükröt tartott az enyémnek, és hirtelen egy sokszor emelt hangon beszélő, néha kiabáló, a gyerekét folyton terelgetni akaró anyának láttam magam, akitől teljes szívemből rosszul vagyok. A játszótéri időzés végére egyetlen célom maradt: rájönni, hogy ezt hogyan csinálják, és megszerezni tőlük a nyugodt anyák szent grálját.
Északi vs. mediterrán temperamentum
Ahogy hazafele a villamoson próbáltam megfejteni a titkukat, az is belém hasított, hogy azért is volt csendesebb ez a játszótér, mint egy otthoni, mert valahogy a gyerekek sem hisztiztek. Nem láttam egyetlen hisztirohamot, de még igazán sírást sem. A két dolog nyilván összefügg egymással, hiszen anyaként pontosan tudom, hogy ha én nyugodt vagyok, és gyerekem is nyugodt, és ez fordítva még inkább igaz. Valahogy azonban az is megfogalmazódott bennem, hogy ebből a nyugodtságból engem és a gyerekemet is sokkal könnyebb kizökkenteni, mint egy svédet.
Eszembe jutott, amit a déli és az északi temperamentumról tanultam, és egy kicsit rögtön fel tudtam menteni magam azzal, hogy az én kislányom a déli temperamentum iskolapéldája. Lobbanékony, hangos, egyfolytában beszél, táncol és/vagy énekel, és a nemtetszésének gyakran ad hangot rapid lefolyású hisztikkel. Nyilván az a sok svéd kisgyerek, aki a játszótéren flangált, északi típus, ahogyan az anyukák is, és ez a különbözőség ebben a helyzetben nagyon kiütközött. De biztos vagyok benne, hogy nem lehet mindent a temperamentumra fogni.
Felvetettem a témát a hosszú évek óta kint élő barátomnak, és ő is megerősített, hogy a svéd anyák nem emelik fel a hangjukat, az „itt nem szokás”. Megjegyezte azt is, hogy itt a felnőttek lehetőség szerint mindig úgy beszélnek a gyerekükhöz, hogy leguggolnak hozzá. Értem én, feleltem neki, de hogy van mindehhez folyamatosan energiájuk. „Itt más a tempó” – mondta a barátom. Erről a más tempóról akartam mindenáron többet megtudni.
Csak természetesen
„Mindig irigyeltem a svédeket azért, ahogy a gyerekekről és a gyerekekhez szólni tudnak, ahogy a világ dolgait friss szemmel újra szemügyre véve meg tudják a gyerekeket szólítani” – olvashatjuk Vekerdy Tamás ajánlóját Pernilla Stalfelt Kaki könyv című gyerekkönyvének hátoldalán. (Megnyugtató, hogy még Vekerdyből is irigységet váltott ki a svéd hozzáállás, nem csak belőlem.) A kötetet biztosan sokaknak nem kell már bemutatni, a svéd szerzőnek nem ez az egyetlen olyan műve, amely egy teljes könyvet szentel azoknak a témáknak, amelyekről például itthon sajnos nem szokás beszélni. A Halálkönyv, a Ne bánts könyv vagy a Szeretlek könyv mind azért nagyon klassz, mert teljesen természetesen, erőlködés vagy épp ködösítés nélkül szól azokról a fontos dolgokról, amelyek az élet részei, de nehéz beszélni róluk. Legalábbis itthon. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy sok-sok helyen a világban. Ezek a könyvek is azt bizonyítják, hogy
a svéd kultúrában a gyerek máshol helyezkedik el, mint más nemzetek kultúráiban. Valahogy jobban partner, és a szülő-gyerek közötti alá-fölérendelt viszony is zökkenőmentesebb.
Természetesen tudományosabb megközelítésből is szerettem volna utána járni a témának, és meglehetősen bőséges szakirodalmat találtam arra vonatkozóan, hogy mit tudnak a svédek, vagy tágabban véve a skandinávok a gyerekekről, amit mások esetleg nem tudnak olyan jól. Vagy fogalmazzunk megengedőbben: máshogy tudnak.
(kép: Getty Images)
2017-ben jelent meg Linda Åkeson McGurk There’s no Such Thing as Bad Weather (Rossz idő nem létezik) című gyereknevelési könyve. Sajnos magyar nyelven még nem adta ki senki. A sikerkönyv alcíme egyébként az, hogy Egy skandináv anya titkai az egészséges, ellenálló és magabiztos gyerekek neveléséről. A kötet tulajdonképpen a természetközeli nevelés alapműve, amelyben a szerző ezt a természetközeliséget emeli filozófiává. Linda Åkeson McGurk Svédországban született, majd amikor felnőttként Indianába költözött, nagyon hamar rájött, hogy a skandináv, természetközeli nevelési filozófia egyáltalán nem mindenhol magától értetődő. Svédországban a gyerekek egész évben a szabadban játszanak, mindegy, milyen idő van, a kisbabákat pedig lehetőség szerint napközben mindig a szabadban altatják, a legnagyobb mínuszokban is. Az óvodások fára másznak, békákat fogdosnak, könyékig gázolnak a sárban, és megtanulnak komposztálni, hiszen a környezettudatos nevelés nagyon fontos része az intézményes oktatásnak is. Amerikában ezzel szemben a szerző azt tapasztalta, hogy a játszóterek több napszakban is teljesen kihaltak (ezt egyébként én is tapasztalom itthon), és az óvodában a gyerekek akadémiai tudását bővítik, miközben a szabadban való játékra alig marad idejük. A könyv ötlete akkor született meg, amikor a szerzőt megbírságolták egy parkban, mert a gyerekeivel megmártózott egy tóban. McGurk ekkor fogta a két lányát, és visszament velük Svédországba fél évre, hogy megnézze, hogyan változik meg a két kislány élete egy olyan helyen, ahol a szabadban töltött idő nélkülözhetetlen feltétele a boldog gyerekkornak. Erről szól a könyv, amely sok mindent megmagyaráz azzal kapcsolatban is, amit a parkban tapasztaltam.
Fogalom a gyereknevelésben
Kutakodásom során arra is rájöttem, hogy a svéd anyastílus nemcsak számomra lett életcél egy pillanat alatt, és hogy a svéd anya valóban külön kategória a gyereknevelés témakörében. Mondhatjuk úgy is, fogalom. A Matador Network nevű weboldalon, amely elsősorban nemzetközi szinten is érdekes társadalmi foglalkozik, találtam egy pontokba szedett listát arról, hogy mitől mások a svéd anyák, mint a „normális” anyák. Mivel az úgynevezett normális anyákat kicsit túlontúl merev és rosszfej egyéneknek állatja be, a listának most arra a részére szorítkozom, amely a svéd anyukákról szól. Eszerint a svéd anyák nem érzik magukat kényelmetlenül, ha bármilyen kényes témáról kell beszélniük a gyerekükkel. Ugyanis számukra nincs igazán kényes téma. (Nyilván már az ő anyukájuk is pontosan így beszélgetett velük). A lista második pontját már alaposan kiveséztük: egy svéd anya nem riad vissza semmilyen szélsőséges időjárási körülménytől. Nem agyalja túl, hogy politikailag korrekt mesét meséljen elalvás előtt, hiszen ő maga is politikailag korrekt, és az épp elég. Egy svéd anya nem szállítja az iskolás gyerekeit folyamatosan A-ból B-be, hanem simán odaadja a lakáskulcsot a tízéves gyerekének, és kiküldi biciklizni. Nem töri magát össze azért, hogy mindent belepasszírozzon a napba, ha úgy van, minden este spagettit főz, hogy ne azzal menjen el az idő.
Egy svéd anya nem stresszel azon, hogy meghozza a gyereke helyett az élet fontos döntéseit, hanem egyszerűen a gyerekére bízza azokat.
Nem rendel formatortát a legmenőbb kézműves cukrászdából a gyereke szülinapjára, inkább összedob egy jordgubbstårtát, ami egy klasszikus svéd epertorta, valamint süt egy csokis kuglófot az ünnepléshez. Nem fizet bébiszittert vagy magánbölcsit, hanem beteszi a gyerekét az úgynevezett dagis-ba, és biztos benne, hogy a gyereke megtanul beilleszkedni a többiek közé. A svád anya meglehetősen praktikus az öltözködésben, egyszínű, egyszerű ruhákban jár, amelyeket a legnagyobb svéd ruhaüzletekben szerez be. Karban tartja a testét, rendszeresen fut és erősítő edzéseket is végez. És végül, amikor a gyereke 18 éves lesz, nem próbálja irányítani és minél tovább otthon tartani, hanem mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse gyerekét az önállósodás útján.
A svéd apa
Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy kihagyom a történetből az apákat, gyorsan szeretném leszögezni, hogy egy pillanatra sem akartam őket ebből kihagyni. Mert hogy a játszótéren is nagyon sok apuka volt, sőt, a legtöbb gyereket mindkét szülője elkísérte a parkba. Feltételezem, hogy a játszóterezés számukra nem kötelező kört jelent, amit valamelyik szülőnek muszáj elvállalnia, hanem közös családi időtöltést.
(kép: Getty Images)
Igazságtalan lenne azonban nem figyelembe venni, hogy milyen jólétben él egy átlagos svéd család, és egyáltalán, mennyire gyerekbarát az a rendszer, amelyben ezek a családok léteznek. Svédországban a szülők 480 nap fizetett gyerekszabadságot kapnak, amikor babájuk születik. Ezt a 480 napot akárhogy eloszthatják maguk között, egy feltétellel: minden szülőnek van 90 napja, amit muszáj kivennie, vagyis nem muszáj, de ha nem veszi ki, akkor az a 90 nap elvész.
Ezért aztán Svédországban szinte minden apuka minimum 90 munkanapot a gyermekével tölt, ami nem kevesebb, mint 18 hetet jelent.
Ez elképesztő nagy kincs, hiszen munkahelyi fáradtság és stressz nélkül vehet részt kisgyereke életében a nap 24 órájában. Ahogyan az anyuka is. Ez az egzisztenciális szorongás- és stresszmentes együtt levés a kisgyerekkel olyan alapokat biztosít egy család életében, amellyel aztán évekkel később könnyebben megelőzhető az ordibálás a játszótéren.
Nyilván nekem 480 nap fizetett szabadságom soha nem volt, és nem is lesz. És szeretek színesebben öltözködni, mint a svéd anyukák, és sokkal kevesebb prémium cuccom van, mint nekik. De az tényleg igaz, hogy egyetlen délelőtt alatt ráébresztettek, hogy néhány dolgon változtatnom kell a gyereknevelésben. Első lépésként valahonnan rendelek két svéd esőnadrágot. A kislányomnak és magamnak is. A többit majd meglátjuk.
Kiemelt kép: Getty Images
