Becsukom a szemem, és látom a Kossuth Lajos és a Váci utcát, a sokféle üzletet, presszókat, édesség- és könyvesboltokat, a fényes kirakatokat, a butikokat a kapuk alatt…

A rendszerváltozás előtt járunk, 1988 őszén. Szezonváltás, új munkahely, fel kell öltöznöm: szoknya, blézer, cipő, sőt kabát is kell. A Belvárosba készülök, remélem, ott mindent megkapok. Az Astoriánál bújok ki az aluljáróból, s a Kossuth Lajos utcán fogok sétálni a Felszabadulás térig, a Váci utca felé. Élvezem, hogy minden kirakatban, sőt néha a kapualjakban is találok valami szépet. Az Astoria szálló melletti sarkon az Iparművészeti Vállalat lakáskultúraboltja mindig ellenállhatatlan csábítás. Házi Tibor üvegművész narancssárga üveggömbös, fém állólámpáját szeretnénk megvenni, de egyelőre csak nézegetem. Sajnos elég drága, érthető, nem gyári darab…

A Kéziszövőktől a Jégbüféig

Mellette, a 15. szám alatti cipőboltban alaposan körülnézek. Szeretem ezt az üzletet, már kislányként is éreztem, hogy különleges. Az egykori Münchengrätzi cipőüzlet 1937-ben nyílt, csodás, mahagóniburkolatos berendezését a kor neves iparművészei alkották. Üvegezett polcokon, tárlókban a cipők, csillogó csőbútorok, mintha egy lábbelimúzeumban járnánk. Igaz, itt nincs önkiszolgálás, viszont békebeli, megbecsült vásárlónak érezhetem magam. Egy kétpántos, magas sarkú kék lakkcipőt próbálok. Kényelmes és gyönyörű Mino cipő, meg is veszem. A márványlábazatos, félköríves pénztárnál megírják a blokkot, majd cipőbolt emblémás papírba csomagolják a kincsemet.

Az Úttörő Áruházat most kihagyom, átmegyek a túloldalra, és egyik kedvenc boltomban, a Kéziszövőknél kordbársonyt keresek, a gyerekeknek kellene, kantáros nadrágot varrnék belőle. Sajnos hiánycikk, talán a jövő hónapban – ígérik. A Jégbüfé előtt sor kígyózik, mint mindig, beállok én is egy csoki-vaníliáért. Amíg nyalom a fagylaltot, megnézem a Párizsi udvar külső, félköríves vitrinjében, milyen fürdőruhát kaphatok a maszeknál, így szezon végén.