Ahogy sokunknak, nekem is a nagymamámhoz kötődnek az első emlékeim a Nők Lapjával – emlékszem a karakteres betűkre a címlapon, a széles oldalakra és a fekete-fehér képekre, na meg arra, hogy milyen jól illett a lap modernsége őhozzá, aki a kisváros íratlan szabályait bátran felülírva is maradt az, aki volt: autonóm személyiség.

Ahogy cseperedtem, egyformán hozott lázba kép és szöveg, mozgóképet, rajzfilmet láttam egy-egy versben, és költészetet a rajzban. Gyerekként egész nap elszórakoztam a színes ceruzákkal, és tízévesen képes voltam beleszeretni Mark Twain mesehősébe, a koldussá lett királyfiba. Később kézügyességemet aktok és mértani testek természet utáni rajzolásával fejlesztettem, és lelkes fogalmazásokat írtam, például arról, miért is zseniális E.T.A. Hoffmann Az arany virágcserép című kisregénye.

Ez a kettős hatás – kép és szöveg elegye – vezetett el a magazinok világába, és így kezdtem el dolgozni újságíróként még az egyetem alatt, tizenhat évvel ezelőtt. Az egyik szakdolgozatomban azt vizsgáltam, hogyan változott a nőideál a magyarországi női magazinokban az 1950-es évektől a 2000-es évekig.

Emlékszem, a Magyar Rádió könyvtárában ültem hetekig, és a Nők Lapjákat bújtam.

Ekkor jöttem rá, milyen fontos kérdésekkel foglalkozott ez az újság – évtizedekkel ezelőtt éppúgy, mint ma. Hogy vajon könnyű-e vagy nehéz az adott korban nőnek lenni, van-e elég örömünk az életben, mi a dolgunk, és mik a lehetőségeink, hogy mit jelent a szépség, hogyan érezzük magunkat a testünkben, lehetünk-e erősek vagy éppen gyengék, lehetünk-e gondtalan fiatal lányok és megbecsült idős nők.

Idén márciusban csatlakozhattam a Nők Lapja csapatához szerkesztőként, ahhoz a csapathoz, amely Magyarország legolvasottabb hetilapját készíti. Varázslatos világ ez, ahol a régi értékek mellett mindig ott a jelen frissessége, ahol folytatólagosan mutatkozik meg a nők ereje és gondoskodó szeretete, 1949-től napjainkig, és tovább. 72 év bölcsessége 21. századi formában: boldog születésnapot!