– Kopp Mária szenvedélyesen szerette a munkáját és az ügyeket, amelyeket képviselt. Tanított, szervezett, előadott. Milyen anya volt mindezek mellett?

– Tény, hogy nálunk nem volt sütemény, és sok konzervet ettünk, de nincs olyan emlékem, hogy hiányzik, hogy nem ér rá, amikor szükségem lenne rá. Éppen most idéztük fel a nővéremmel, hogy az esti fürdésnél mama beült a fürdőszobába, és félórát beszélgetett velünk, külön-külön. A gyerekkoromról egy idilli kép jut eszembe: mama fekszik az ágyon, én hozzábújok, ő vakargatja a hátamat órákon át. A másik, ami eszembe jut, a végtelen bizalma irántunk. Nehéz kamasz voltam, lázadtam, megbuktam, kirúgtak a suliból, stoppal elmentem Gibraltárba, motorral Luxemburgba… A mamáék hagyták, hogy egyedül birkózzak meg a problémáimmal. A gimnázium után a barátaim jó része drogozott, én nem. Biztos vagyok benne, hogy a bizalmuk miatt volt bennem egy erős kontroll, az védett meg. Ha nem jöttem haza pár napig, anyukám nem turkált utána a zsebemben, nem fürkészte a pupillámat. Nem is értem, hogy csinálta, mert ilyesmit nem erőltethet magára senki. Ez vagy van, vagy nincs. A legjobb példa az, amikor harmadik végén megbuktam, kirúgtak a gimnáziumból, ők meg elmentek két hónapra a Balatonra, ahogy szoktak. Engem otthon hagytak. Jártam egy magántanárhoz, de új iskolát nem kerestek. Egyedül intéztem el, hogy felvegyenek Budakeszire.