Pamela Druckerman amerikai újságírónak Párizsban születtek a gyerekei, és a messziről jöttek éleslátásával csodálkozott rá az övétől (és a miénktől is) eltérő gyereknevelési és egyben életstílusra. Eléggé elgondolkodtattak Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra című könyvének alábbi mondatai: „Az angolszász nők számára az anyaszerep nagyon különválik a többitől, nagyon abszolút. Amikor anyaszerepben vannak, olyankor anyaruhát hordanak. Ha szexik, akkor meg csak szexik. És a gyerekek csak azt látják, amikor éppen anya. Franciaországban … az »anya« és a »nő« szerepe ideális esetben egybeolvad. Mindkettő mindig látszik.”

Négy, Franciaországban élő magyar nőt kérdeztem arról, hogyan látják francia nőtársaikat. (Óvakodnék az általánosítástól ekkora merítésből, de azért bizonyos tendenciák kirajzolódni látszanak.) Van valami, amit mindannyian elmondtak, és ami nagyban meghatározza a francia anya mint dolgozó ember lehetőségeit és korlátait – egyben pedig azt is, hogy a társadalom (és benne ő maga) mit vár el a nőtől.

A francia anya körülbelül a szülés előtti hatodik hétig dolgozik, a szülés után pedig mindössze tíz hétig jár neki fizetett szülési szabadság. Még ha meg is toldja ezt néhány hét tartalékolt szabadsággal, három-négy hónapos korában jellemzően valaki más gondjaira bízza a kicsit, és visszamegy dolgozni – saját választása szerint 50, 70, 80 vagy 100 százalékos munkaidőben. Ha tovább szeretne otthon maradni a gyerekkel, megteheti fizetés nélküli szülési szabadságon – ennek kivitelezése azonban már komoly családi pénzügyi tervezést igényel.