Mit tudunk egymásról? Tudunk-e egymásról? Kell tudnunk egymásról! Nem holmi üres szójáték a fenti kérdés-felelet. Az idei szociológiai konferencia női szelekciójának résztvevői – többségükben kelet-európai társadalomkutatók – döbbentek rá arra, hogy nem ismerik egymást, és nagyon keveset tudnak arról, ami a szomszédos országokban történik.

A nők és a változó társadalom címen működő szekciót a magyar Tóth Olga, az MTA Szociológiai Intézetének fiatal kutatója rendezte és szervezte. Eleve azzal a szándékkal, hogy a kelet-európai szociológusok találkozzanak, kapcsolatokat kössenek és információkat cseréljenek. (Ennél több történt: kialakult egy hálózat a kelet-európai nőkutatók között.) Mert – mint mondja – a politikai-gazdasági-társadalmi átalakulás sokban hasonló itt és ott, de sokban eltérő is. Más történelmi örökséget hordoz Lengyelország, mint mondjuk Litvánia, mást Csehszlovákia, mint Magyarország. Az elmúlt 40 év alatt sem sikerült a kelet-európai országokat egyformára gyalulni, most a rájuk telepedett szerkezetből kiszabadulva láthatóvá válik, hogy minden országban másutt és másutt vannak a konfliktusgócok. Néhány beszélgetésben erről magam is meggyőződhettem.

Ki a másodrendű állampolgár?

Mármint Lengyelországban.

– Természetesen a nő. Az a nő, aki megszakíttatja a terhességét. – Ewa Gontarczyk-Wesola szociológus, rendkívül csinos, rendkívül ápolt, mi több, kifejezetten elegáns jelenség. Angol nyelvű előadásának címe: A nők helyzete a lengyelországi átalakulás folyamataiban. Most azonban prózai nyelven első személyben beszél: