A debütáns- vagy első bál sokáig egyfajta beavatási szertartás volt a felnőttkorba lépő lányoknak, akiket így mutattak be hivatalosan, ez volt a belépőjük az előkelő társaságba. A bálra a fiatalok alaposan felkészültek: nemcsak a táncokat és a kecses mozgást tanulták meg, de az etikettet, az étkezés és a társalgás legfontosabb szabályait is. A lányoknak földig érő fehér ruhát kellett viselniük, a férfiaknak frakkot. Sok szempontból 2021-ben pontosan ugyanúgy zajlik egy debütáns bál, ahogyan százötven évvel ezelőtt, ám a részt vevő lányok célja és motivációja teljesen megváltozott, alkalmazkodott a korszellemhez.

Kigyúlnak a fények

A régi szép időkben a londoni „szezon” egybeesett a parlament ülésszakával, és kisebb-nagyobb változásokkal októbertől a következő év májusáig tartott. Az elit tagjai jól begyakorolt koreográfia szerint találkoztak egymással az operában, vacsorákon és a bálokon. A nyári szezon áprilistól augusztusig tartott, ennek középpontjában az estélyek mellett a sportesemények, lóversenyek, piknikek álltak. Minden rendezvény közül kiemelkedett az elsőbálozók bemutatása az udvarnak. A lányok feszengve álltak sorba, várva, hogy elhangozzék a nevük. Igyekeztek a legjobb formájukat nyújtani és kecsesen pukedlizni az uralkodó előtt. Ez kellett ahhoz, hogy belépjenek a társaságba, és hogy egyértelművé tegyék: a család kicsi kincse eladósorba került. A bálok legfőbb célja – ahogy azt a Bennet lányok (A Büszkeség és balítélet című Jane Austen-regény szereplői – a szerk.) elszánt édesanyja is bizonyította – a megfelelő házastárs felkutatása, behálózása, horogra akasztása volt. A második világháború egy időre véget vetett az elegáns dínomdánomnak, és bár 1947-ben VI. György felélesztette a hagyományt, a háború utáni szegénységben, a bombázásokat követő újjáépítés idején ezek a rendezvények visszás érzést keltettek. 1958-ban II. Erzsébet a társadalomban zajló változásokat felismerve megszüntette az elsőbálozók bemutatásának hagyományát.