I: Mondom neked, öregem, a nőknél csak egyféleképpen boldogulhatsz. Nyugodt fölény, hányavetiség, kérlelhetetlen önzés. Ez a biztos recept.

II: Nem szabad őket mellreszívni…

I: Úgy van. Legjobb figyelemre se méltatni őket. Mintha nem is léteznének. Hadd erőlködjenek, hogy szóba álljunk velük.

II: És biztos, hogy erőlködni fognak?…

I: Mi az, hogy! Ha azt akarod, hogy egy nő észrevegyen, ne vedd őt észre… A közöny ingerli őket, sőt, imponál nekik. Epekedjen ő, kezdeményezzen ő, érzelegjen ő!

II: És ez mindig beválik?

I: Mint a sicc! Idefigyelj, elmondok egy tanulságos esetet. Tudnod kell, van egy kis futó ügyem… A dolog fajsúlyát egyébként már a nevéből is megítélheted, tudniillik Pitypangnak hívom az illetőt…

II: Hogyan! Hát te becézel egy nőt?…

I: Ejnye, hát éppen estek a forma kedvéért, vigyázva persze, nehogy elkapassam… Na, azt mondja nekem egyik este ez a Pitypang: tudja, Jenő azt kedvelem magában, hogy olyan méltóságteljes, olyan tartózkodó…

II: Ahá, a recept! Gondolom, meg volt főzve…

I: Na, hallod! Szóval, én erre fölegyenesedek, hanyagul leporolom a nadrágomat…

II: Megbocsáss, de nem értem. Hogyhogy leporolod, mi történt vele?